A sportkollégium értékesítését a nem fideszes képviselők többsége is megszavazta, és még azután sem látnak komoly kivetnivalót az ingatlanműveletben, hogy kiderült, az ügyben nem a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A sportkollégium értékesítését a nem fideszes képviselők többsége is megszavazta, és még azután sem látnak komoly kivetnivalót az ingatlanműveletben, hogy kiderült, az ügyben nem a …
A debreceni közgyűlésben nagy egyetértés alakult ki az önkormányzatot sújtó szolidaritási adóval kapcsolatban. A Civil Fórum egy közös tiltakozó nyilatkozat fejében megszavazta volna a városvezetés …
Ahogy közeledik február elseje, az akkugyárak ellen tiltakozó demonstráció napja, egyre nagyobb aktivitást fejtenek ki azok, akiknek nem tetszik a civil kezdeményezés. Élen a Fidesszel.
Hosszú ideje 2024-ben fordult elő először, hogy a városvezetéshez tartozó politikusok aktívabban vettek részt a vitákban, mint az ellenzéki sorokban ülők, és új fejlemény, hogy …
A közgyűlésen kiderült, hiába szerzett három mandátumot, nem tud frakciót alakítani az Összefogás a Cívisvárosért Egyesület. Madarasi István, az MSZP képviselője szerint azért, mert a …
Gyurosovics József hajdú-bihari rendőrfőkapitány szerint valószínűleg elérték azt a szintet, ahol a jelenlegi feltételek mellett nem lehet javítani a közbiztonságon. Papp László polgármester úgy véli, …
A polgármester visszautasította a Momentum vádját, miszerint a városvezetés nem fogad el ellenzéki javaslatokat, majd az ő kérésére a fideszesek tartózkodtak a DK mindkét módosító …
Az év első közgyűlésén leginkább a 14 éven aluliak kedvezményes utazásáról szóló előterjesztéshez szóltak hozzá. A kormánypárti képviselők üdvözölték az ötletet, az ellenzékiek pedig azt …
Az első napirendi pontot hosszan tárgyalták a debreceni önkormányzati képviselők, bár az anyaggal elégedettek voltak az ellenzéki pártok, mégis úgy érezték, több dologra nem tértek …
Ismét kevés vita és a Fidesszel többnyire egyetértő ellenzéki képviselők jellemezték a város fő döntéshozó testületének ülését. A polgármester ígéretet tett, a főispánnal vállt vállnak …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved