Debrecen vezetése két órán át váratta a városi tűzoltóezredest és a közmeghallgatásra érkező helyi lakost.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Debrecen vezetése két órán át váratta a városi tűzoltóezredest és a közmeghallgatásra érkező helyi lakost.
A Momentum előterjesztését fél óra vitát követően a Fidesz-frakció módosító javaslatával fogadta el Debrecen közgyűlése.
Az MSZP arra kéri a debrecenieket, vegyenek részt a közmeghallgatáson, amelyet 2020-hoz hasonlóan ismét egy tűzoltósági beszámolóba bújtatva tartana meg a városvezetés. A Momentum szerint …
A hivatalnokokkal együtt kérhettek volna vakcinálást a politikusoknak is, de végül valakik leállították az egészet. Volt olyan képviselő, aki nemet mondott, míg más elfogadta volna …
Madarasi István szocialista önkormányzati képviselő közleményben foglalta össze álláspontjukat Debrecen 2021-es költségvetéstervéről.
35,7 milliárd forint megy közlekedésfejlesztésre, 27 milliárd pedig gazdasági beruházásokra. Adóbevételből nem remélnek sokat, ugyanakkor sok pénzre számítanak ingatlaneladásból. A polgármester szerint a fejlődés, a …
A jogszabály szerint a terveket február 15-ig kell ismertetni a képviselőkkel, erre a határidőre hivatkozott nekünk adott válaszában a püspökladányi városháza is. Úgy tudjuk, hogy …
Madarasi István karitatív szervezői munkával, Mándi László és Szabó Bence pedig a város vezetőivel való levelezéssel igyekezett ellátni a választók képviseletét. A DK három képviselőjét …
A képviselők közül a legtöbb megszólalással Madarasi István, a legtöbb módosító indítvánnyal Gondola Zsolt Zoárd, a legtöbb előterjesztéssel – szám szerint eggyel – pedig Balázs …
Ritkán van ellenzéki előterjesztés a közgyűlésben, a Fidesz módosító indítványával ezt most egyhangúlag fogadták el. Előtte azért még összeszólalkozott Papp László polgármester és Varga Zoltán, …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.