Úgy tűnik, a járvány második és harmadik hulláma súlyosabban érintette a debreceni önkormányzati dolgozókat, több cég is komoly veszteségeket szenvedett. Halász D. Jánost úgy választhatják …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Úgy tűnik, a járvány második és harmadik hulláma súlyosabban érintette a debreceni önkormányzati dolgozókat, több cég is komoly veszteségeket szenvedett. Halász D. Jánost úgy választhatják …
Az elmúlt 5 évben számos alkalommal változtattak a koncepción. Eredetileg a Gambrinus közbe tervezték, majd egy koncertterem alá, amely végül meg sem épült. A Dósa …
A civilek aggályai ellenére egyhangúlag fogadták el a 106-os vasútvonal déli ipari parkot érintő szakaszának újratervezését. A Fidesz képviselői megszavazták, hogy az önkormányzat kérje az …
A közgyűlés szavazni fog a Hármashegyi Erdei Iskoláról, egy orvosi rendelő fel nem újításáról és a Nagyerdei Stadiont tulajdonló cég állami részesedésének megszerzéséről is, de …
A Kotosmann Zoltán által vezetett Héliker Ingatlan Kft. 2015-ben csaknem féláron vehette meg a Móricz Zsigmond Kollégium épületét. Akkor azt vállalta, hogy a bontás után …
Jármi Péter úgy véli, a tömegközlekedés fejlesztésével és a kerékpársávok bővítésével kell csökkenteni a városra nehezedő autósforgalmat.
Papp László szerint a következő évtizedekben nőni fog a forgalom, ezért szükséges a Bethlen utca és az Egyetem sugárút kétszer kétsávosra bővítése. Egyelőre nem döntöttek …
A városvezetés eladná a Fórumban meglévő ingatlanrészét, a házi- és gyermekorvosi ügyeletet az OMSZ-re bízná, valamint sétányt nevezne el Szabó Magdáról a Nagyerdőn.
Azt javasolta, hogy az 5 ezer lakosnál nagyobb kisvárosokat részesítsék előnyben az uniós pályázatok elbírálásakor. A Jobbik és a Momentum támogatta, a Fidesz azonban leszavazta …
A DK a debreceni közlekedési dugókról beszélt, mire Papp azt ajánlotta Varga Zoltánnak: kérdezze meg a budapestieket.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.