Elherdált közvagyon? Titkos háttérbiznisz a város vezetőivel? Égbekiáltó összeférhetetlenség? Számos gyanú és ítélkezés is elhangzott az eladásról szóló közgyűlésen. A fideszes többség megszavazta.
Kollégium volt – bontják a Váci épületét Debrecenben

Koppányi Szabolcs
A napokban elkezdődött Debrecenben a volt Váci-kollégium Apafi utcai épületének bontása. Ez történik most. Mik voltak az előzmények?
2021. szeptember 2-án Debrecen közgyűlése számos, a város életét komolyan befolyásoló döntést hozott, ezek közül is kiemelkedett a volt Váci Mihály Középiskolai Kollégium Apafi utcai épületének eladása. Papp László (Fidesz) polgármester még tavaly május 31-én – a közgyűlés nevében – egyedül döntött az ingatlan értékesítéséről. A városvezető sürgősnek tekinthette az ügyet, hiszen ekkor már valószínűsíteni lehetett, hogy a járványhelyzet jelentős javulása miatt hamarosan ismét ülésezhet a testület. Ahogy azt a Debreciner megírta,
a kiírt pályázatra egyedül a Héliker Ingatlan Kft. jelentkezett, amelynek az ügyvezetője a debreceni önkormányzati cégeket összefogó holding, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja, Kotosmann Zoltán. A képviselő-testület ülésén parázs vita bontakozott ki
a kollégium eladása ügyében.

Koppányi Szabolcs

Koppányi Szabolcs
Kotosmann cége a minimálisan megszabott nettó 560,5 millió forintos vételárhoz képest 51,5 millióval többet, nettó 612 millió forintot ajánlott az egykori középiskolai kollégiumért. A közgyűlési előterjesztésben az ingatlan becsült értéke nem szerepelt. Végül az eladásról szóló határozati javaslatot a Fidesz-frakció 23 szavazatával, 6 nem szavazat (DK, Momentum, MSZP) és 2 tartózkodás (Civil Fórum) mellett fogadta el a debreceni közgyűlés.
Kapcsolódó írások:
– Ledöntötték a Diákot – szoborsors Debrecenben
– Újabb korábbi kollégiumhoz juthat hozzá a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagjának cége