Sürgősségi megvitatást kért a Debrecenben felépítendő kínai gigagyár ügyében az MSZP-s képviselő

A fideszes városvezetés nemcsak a debreceni lakosokat, hanem az önkormányzati képviselőket sem tájékoztatta előzetesen arról, hogy a kormány miféle hatalmas beruházást hoz a városba. Erre lehet következtetni abból a levélből, amit Madarasi István (MSZP) küldött a polgármesternek.

„Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben” – tájékoztatott a magyar állami hírügynökség Magyar Leventére, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hivatkozva pénteken, augusztus 12-én.


CATL

A Debrecinerben azonnal jeleztük, hogy számos kérdés maradt megválaszolatlanul. Például:

– Ekkora hatalmas beruházást miért nem Szijjártó Péter miniszter jelentett be, aki ennél sokkalta kisebb jelentőségű ügyben is magának tartja meg a jóhír ismertetésének jogát?

– Miért nem számol be erről a példátlan és történelmi gigaberuházás lehetőségéről a kormány, a minisztérium hivatalos kommunikációja, honlapja?

– Az elképzelések szerint honnan lesz 9 ezer munkás csak ebbe az egyetlen debreceni gyárba?

– Az akkumulátorok és különböző alkatrészeik gyártása állítólag igen környezetszennyező, veszélyes, sok víz felhasználásával járó folyamat, de ezt nem említik a lelkes cikkek.

A bejelentést igen nagy és azóta sem lankadó polémia követte a Debreciner Facebook-oldalán is.

„…sem pozitív, sem negatív értelemben valós tájékoztatást nem kaptunk”

Madarasi István önkormányzati képviselő a kormányzati bejelentést követő első munkanapon, augusztus 15-én levelet írt Papp László (Fidesz) polgármesternek, amiben arra kérte a városvezetőt, hogy a soron következő augusztus 18-ai közgyűlésen Papp „adjon tájékoztatást a beruházással kapcsolatban, illetve legyen lehetőség kérdések megfogalmazására, megválaszolására. A téma fontosságára tekintettel sürgősségi napirendi pontként tárgyaljunk városunk jövőjét befolyásoló témáról.”


Madarasi István
Madarasi István
Polgár Tóth Tamás

Madarasi István a kérésének indoklásában többek között azt írta Pappnak: „A beruházás nagysága Debrecen város jövőbeni működésére is komoly hatással bír. Mind a beruházás technológiai hátteréről, az infrastrukturális hatásokról, a foglalkoztatási létszámról csak hallomásból szerezhettünk ismeretet. Ezidáig a beruházás megvalósításának városunkra gyakorolt hatásáról sem pozitív, sem negatív értelemben valós tájékoztatást nem kaptunk.”

„…mennyire befolyásolhatja a lassan kialakuló lakhatási válságot”

Az MSZP-s önkormányzati képviselő úgy véli, az ügy komolyságát jelzi az a hír is, miszerint „a CATL által feladott álláshirdetésben első körben olyan mérnöki tisztségre várnak jelentkezőket, akiknek fő feladata a vízellátás és -elvezetés, valamint a víz- és villamosenergia-rendszer tervének elkészítése. Két olyan téma, amely mindenkit foglalkoztat: víz és energiaellátás Magyarországon ezen belül különösen Debrecenben.”

Madarasi arra a kérdésre is választ remél, hogy „a várható foglalkoztatási létszám mennyire befolyásolhatja a lassan kialakuló lakhatási válságot” Debrecenben.

A Debreciner értesülései szerint Papp polgármester Madarasi levelére válaszul jelezte az MSZP-s képviselőnek, hogy a csütörtöki közgyűlésen tájékoztatást fog adni a kínai gigaberuházásról.

Kapcsolódó írás:

Szenzációs őrület, hogy ez mekkora giga!

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...