Több mint félórás vitát hozott a Debrecen International Airport Zrt-ről szóló előterjesztés. Az ülésen szóba került a DKV január végéig tartó tanszüneti menetrendje is. Papp …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Több mint félórás vitát hozott a Debrecen International Airport Zrt-ről szóló előterjesztés. Az ülésen szóba került a DKV január végéig tartó tanszüneti menetrendje is. Papp …
A közelgő országgyűlési választások miatt a törvényességet felügyelő kerületi bizottságok tagjait is megválasztja a testület.
A legtöbbször holtversenyben Madarasi István és Mándi László szólaltak meg. A 9 képviselőből álló ellenzék részéről majdnem kétszer annyi megszólalást találtunk, mint a 23 tagú …
A 16 nyilvánosan tárgyalt előterjesztésből 14-et kérdések és hozzászólások nélkül, egyhangúlag fogadott el a testület.
Ez hektáronként három és félszer annyi pénz, mint amennyi a BMW-gyár területszerzéseihez kellett.
Kiderült az is, hogy Komolay Szabolcs egy igazgatói kinevezés miatt mondott le a tanácsnoki tisztségéről.
Egy tavalyi előterjesztés szerint 213,4 millió forintból akarták kihozni, a közbeszerzés győztese azonban 620,6 millió forintot kér.
A város egyetlen tanácsnoka az oktatási intézmények közötti kapcsolatokért felelt.
Gulácsi Anna Ilona javasolta a kötelező maszkviselés elrendelését is Debrecenben, Papp László polgármester azonban azt mondta, az önkormányzatnak erre nincs jogköre. Egyedül a Momentum nem …
A Civil Fórum szerette volna elérni, hogy ne emeljék meg az óvodai csoportok felső létszámkorlátját, de a Fidesz-frakció és Kőszeghy Csanád Ábel szavazataival elfogadták az …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.