Másfél év után ismét gép számolja a debreceni közgyűlés tagjainak szavazatait.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Másfél év után ismét gép számolja a debreceni közgyűlés tagjainak szavazatait.
Beszámol a polgármester és a rendőrkapitány is. Egy előterjesztés szerint Papp László kezébe adnák a termőföldek belterületbe vonásának kezdeményezését, egy másik javaslat alapján pedig egészségügyi …
Arról is beszélt, hogy bízik benne, a józan ész diadala elhozza az európai összefogást, amely véget vet az oroszok által indított háborúnak.
Kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a városközpontot, óvodai vezetőket neveztek ki, valamint díjak adományozásáról is szavaztak. Az ülés nyilvános részén minden előterjesztést egyhangúlag fogadtak el a …
Az esemény nagy része nyilvános, azon bármely magyar állampolgár részt vehet. Most döntenek a díszpolgári, a Pro Urbe és a Mecénás díjak adományozásáról is – …
Az ellenzéknek több módosító indítványa is volt, de a Fidesz-frakció mindegyiket leszavazta. Komoly vita alakult ki a Semcorp debreceni gyára kapcsán Mándi László és Papp …
Az intézmény éves tandíjai jelenleg 2,6 millió forint és 3,6 millió forint között vannak, a beiratkozáshoz 300 ezer forintos regisztrációs díjat is kell fizetni. 2022-ben …
A megye hét legnagyobb városából egyedül Berettyóújfaluban töltik fel az önkormányzati honlapra a nyilatkozatokat. Ezt nem kötelező megtenniük, de a jogszabályok lehetővé teszik, hogy ilyen …
A polgármester a közösségi oldalán azt írta: kiemelt céljuk volt a lakosság javaslatainak beépítése. Ehhez képest az elmúlt években már önálló napirendi pontot sem szántak …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.