Az indoklás szerint az új házak javítanának Debrecen lakáspiaci helyzetén. Molnár Antal természetvédő úgy látja, a településrész évtizedek óta fogyasztja a természetes élőhelyeket, bár a légifotók alapján a kijelölt terület természetvédelmi szempontból nem túl értékes.
Natura 2000-es terület szomszédságában található, fátlan erdőterületet építenének be Debrecen-Józsán

Polgár Tóth Tamás
Ahogy arról már beszámoltunk, május 26-án délelőtt 9 órától a Kölcsey Központ Görömbei András termében tartják Debrecen közvetkező közgyűlését, amelynek 46 napirendi pontjából az első 45 nyilvános, tehát ezek tárgyalásán bármely magyar állampolgár részt vehet.

Polgár Tóth Tamás

Polgár Tóth Tamás
A 6. napirendi pont Gábor István főépítész előterjesztéséről szól. Ebben azt javasolja, hogy az érintett telkek tulajdonosainak kérésére a Debrecen-Józsán található, a Kiserdő utca és a Platán utca által határolt, beépítésre nem szánt erdőterületet minősítsék át kertvárosias lakóterület építési övezetté, amelyben a legnagyobb beépíthetőség 30 százalékos, a zöldfelületi fedettség pedig minimum 50 százalékos, a megengedett épületmagasság 4,5 méter. Az előterjesztéshez mellékelt telepítési tanulmányterv a változtatást azzal indokolja, hogy a házak építésével kis mértékű javulást eredményezne a debreceni lakáspiaci helyzetben.

Polgár Tóth Tamás

Polgár Tóth Tamás
Az érintett erdőterület a megnevezésével ellentétben jelenleg nem erdősített, a CIA Magyarországról készített légifelvételei alapján már legalább az 1960-as évek óta ez a helyzet.

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!
A biológiai sokfélesége egy átlagos kertségre jellemző
A terület besorolásának megváltoztatásával kapcsolatban megkérdeztük Molnár Antalt, a hajdúböszörményi Zöld Kör civil szervezet elnökét, aki a Debrecinernek elmondta, Józsa településrész már évtizedek óta „fogyasztja” és „éli” a természetes élőhelyeket, a környező erdőkön túl a Tócó-völgyet is. A természetvédő szerint a terület biológiai sokfélesége egy átlagos kertségre jellemző, a légifotók alapján természetvédelmi szempontból nem túl értékes élőhely.

Polgár Tóth Tamás
A beépítéssel elvenni tervezett biológiai aktivitásértéket egyébként Debrecen keleti külterületén kompenzálnák.
A telepítési tanulmánytervből kiderül, hogy habár az ingatlanok nem természetvédelmi területen fekszenek, a telkek közvetlen szomszédságában található a Debrecen-hajdúböszörményi tölgyesek Natura 2000 védettségű erdőterület.

Polgár Tóth Tamás