Debrecen városvezetése szűk körű beszélgetést tartott a nemrégiben bejelentett újabb kínai akkumulátorgyár, az Eve Power beruházásának közelében lévő Józsa városrészben. Úgy tudjuk, hogy Papp László …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Debrecen városvezetése szűk körű beszélgetést tartott a nemrégiben bejelentett újabb kínai akkumulátorgyár, az Eve Power beruházásának közelében lévő Józsa városrészben. Úgy tudjuk, hogy Papp László …
A szervezet debreceni irodavezetője szerint komoly probléma a városban, hogy valaki szinte egészségesen megy be egy egészségügyi intézménybe, majd meghal. Mint mondta, egyre többen keresik …
Most csütörtökön lesz, az eddigi gyakorlatot folytatva csak a közgyűlési meghívóban, a város honlapjának egyik aloldalán és a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján írnak előzetesen az eseményről. …
Már hónapok óta óriási felháborodás övezi a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyárat. A kormányzat nemzetgazdaságilag kiemeltté tette és már a környezetvédelmi engedélyt is megkapta a beruházás, a …
A lakosságnak mindaddig van esélye megakadályozni a gyár létrejöttét, amíg meg nem épül, hiába született meg a kormányzati döntés.
Budapest és Pécs után Debrecenben nyitotta meg legújabb irodáját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet. Az irodában ingyenes jogsegéllyel várják a helyi és környékbeli …
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete kedden Kozma Ákos ombudsmanhoz fordul, pénteken pedig az Ady parkban lesz civil tüntetés a polgári engedetlenség miatt …
Debrecenben nincs olyan kifejezetten környezetvédelmi szerveződés, ami pártfüggetlenül, hitelesen tudná képviselni az itt élőket.
Jakkel Barbara, a TASZ jogásza a Debreciner érdeklődésére kifejtette, a hasonló kormányzati döntések korlátozzák ugyan a részvételiséget, de még így is számos lehetőségük van az …
A TASZ szerint minél kiterjesztőbben kell értelmezni a gyülekezési jogszabályt. Jakkel Barbara, a szervezet jogásza úgy látja, a rendőrség szankciója elriaszthatja az állampolgárokat egy fontos …
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved