A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete kedden Kozma Ákos ombudsmanhoz fordul, pénteken pedig az Ady parkban lesz civil tüntetés a polgári engedetlenség miatt elbocsátott budapesti tanárok mellett.
Petíciót adnak át a pedagógus szakszervezetek, tüntetnek a kirúgott tanárok mellett Debrecenben
A Debreciner arról értesült, hogy országos megmozdulásuk keretében október 4-én, kedden Debrecenben is akciót tervez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Vályogosné Váradi Zsuzsanna, a PDSZ országos választmányának tagja az érdeklődésünkre kifejtette, a két szakszervezet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével egy petíciót dolgozott ki arról, hogyan sérülnek a gyermekek, a szülők és a pedagógusok jogai a pedagógushiány miatt. A dokumentumnak az észak-alföldi régióhoz igazított változatát, valamint szülők, tanárok és diákok konkrét panaszait és észrevételeit adják majd át Kozma Ákosnak, az alapvető jogok biztosának.

Olvasónk küldte
Vályogosné Váradi Zsuzsa elmondta, az október 4-én 14 óra 45 perckor kezdődő, Debrecenben a Vágóhíd utca 2. szám alatti irodaháznál tartandó eseményen elsősorban a szakszervezeti tagok megjelenésére számítanak, de szülőket és diákokat is várnak.
Mint mondta, az akciótól azt remélik, hogy választ kapnak a kérdéseikre és felvetéseikre. Az ombudsmantól azt kérik, vizsgáltassa ki a jelzéseiket, az alapjogi visszásságok orvoslása érdekében pedig kezdeményezze az érintett tankerületeknél és Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a pedagógushiány megszüntetésére.
A PDSZ országos választmányi tagja azt is elmondta, Debrecenben nem tud olyan intézményekről, ahol ezen a héten sztrájkra készülnének.
A véleménynyilvánítás elfojtása vagy megnehezítése súlyosan jogsértő
Az eseménnyel kapcsolatban Jakkel Barbara, a TASZ jogásza eljuttatta hozzánk a jogvédő szervezet állásfoglalását, amely szerint a gyülekezési szabadság mindenkit megillető alapjog, tehát a rendezvényen bárki részt vehet. A véleménynyilvánítással kapcsolatos részletekről a szervezet honlapján olvashatnak, de van egy összeállításuk kifejezetten a közoktatásban résztvevők tiltakozásával kapcsolatosan is. A TASZ hangsúlyozza, hogy a véleménynyilvánítás elfojtása vagy megnehezítése egy demokráciában súlyosan sérti a szólásszabadsághoz való jogot. A szervezet kitér arra is, hogy az eseményen diákok is ott lehetnek életkortól függetlenül. Az iskolaidőben történő tüntetés lehetőségeiről itt lehet további információkat olvasni.
Amennyiben valakinek az október 5-i országos demonstráció résztvevőjeként vagy szervezőjeként jogi segítségre van szüksége, aznap 17 és 21 óra között a TASZ +36 30 722 3356-os számon elérhető forródrótját tudja hívni. Az érintettek személyes jogsegélyt is kaphatnak a szervezet debreceni irodájában.
Szolidaritási tüntetés az Ady parkban
Október 7-én, pénteken 16 óra 30 percre a Debreceni Egyetem egyik tanárszakos hallgatója szervez szolidaritási tüntetést az Ady parkba a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elbocsátott tanárai mellett. A pedagógusok állását azért szüntették meg, mert polgári elégedetlenségi megmozdulásokban vettek részt. „Ha neked is fontos az oktatás jövője, és nem értesz egyet azzal, hogy tanárokat azért rúgjanak ki, mert fel akarják hívni a figyelmet a magyar oktatás problémáiról, gyere el te is, és fejezd ki szolidaritásodat” – olvasható a tüntetés Facebook-eseményében.
Vályogosné Váradi Zsuzsa arról tájékoztatott minket, hogy a PDSZ is szolidaritást vállal a kölcseys tanárokkal, és képviseltetni fogja magát a demonstráción. Megkérdeztük a PSZ illetékeseit, hogy ők is részt vesznek-e az eseményen. Tömöriné Tóth Anna, a szakszervezet Hajdú-Bihar megyei elnöke későbbre ígért visszajelzést. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.