„A főbűnösöket még mindig nem érte utol a felelősségre vonás!” – írják a felhívásukban.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
„A főbűnösöket még mindig nem érte utol a felelősségre vonás!” – írják a felhívásukban.
A beruházások titkos részletei akár a legrosszabb rémálmaiknál is negatívabb helyzetet rejthetnek Rutz Tamás szerint. Dombi Mihály úgy véli, az akkumulátoripar helyett a szellemi tőkére …
Szombaton (november 25.) 12 órára gyülekeznek a tiltakozók.
A Kossuth térről az épülő CATL-akkugyár területére vonultak a tiltakozók. Kozma Éva, a Mikepércsi Anyák elnöke hangsúlyozta, a fideszes vádakkal szemben ők továbbra sem törnek …
Egy tucatnyi debreceni egyesület, valamint a helyi Fidesz azonnal elítélte a Papp László polgármester háza előtt tüntető civileket, akik szerint azonban különös, hogyan tudott ilyen …
A státusztörvény néven elhíresült tervezetet még nem fogadták el, de több ezer tanár ígérte a felmondását, amennyiben hatályba lép a törvényjavaslat.
A március 15-ei tiltakozó demonstrációról Polgár Tóth Tamást, a Debreciner munkatársát kérdezte Szénási Sándor.
A mikepércsiek nem adják fel a kínai CATL cég akkumulátorgyára elleni küzdelmet. Egyesületet alapítottak az eljárásokban való hatékonyabb részvételért, fórumot szerveznek szakértők részvételével, jogi lépéseket …
A párt politikusai mellett civilek is felszólalnak.
Az eseményt megelőzően az aHang rendez tiltakozást a Régi Városháza elött.
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved