Március 4-én a Momentum is tüntet a Debrecenbe tervezett kínai akkugyár és a helyi népszavazási kezdeményezés elutasítása miatt

A párt politikusai mellett civilek is felszólalnak.

Tüntetést szervez március 4-én, szombaton 17 órára Debrecenben a Csapó utca és a Dósa nádor tér sarkára a Momentum a város déli gazdasági övezetébe tervezett kínai akkumulátorgyár ügyében. A demonstráció Facebook-eseményében azt írják, a helyi népszavazási kezdeményezésük hitelesítésének elutasítása egyértelművé tette, hogy a kormány és a városvezetés semmibe veszi a debrecenieket. „Üzenjük a hatalomnak, hogy nincs alku!” – írják.

A Momentum közölte, fellebbeztek a helyi választási bizottság (HVB) döntése ellen, és tiltakozást szerveznek a határozattal, valamint a tervezett akkugyárral szemben.


Nem az akkumulátorgyárra! – Tüntetés Debrecenben, 2023.február 9.
Nem az akkumulátorgyárra! – Tüntetés Debrecenben, 2023.február 9.
Miklovicz-Nyikos Mónika

A demonstráción a párt politikusai mellett civilek is felszólalnak majd: Mándi László, a Momentum debreceni önkormányzati képviselője; Kozma Éva civil, mikepércsi édesanya; Vajda Viktória, a Momentum gödi önkormányzati képviselője; Horváth Nándor László civil, a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen tagja; valamint Kele János, a Momentum elnökségének tagja szól majd a tüntetőkhöz.

A demonstráció Facebook-eseménye itt található.

A CATL kínai akkumulátorgyár debreceni ügyeiről itt olvashatod a Debreciner cikkeit.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!