Megvédik a Csapó utcát a Fórum 2 bevásárlóközponthoz tervezett átjárótól, az Aranybika hasznosításáról pedig társadalmi egyeztetést szorgalmaz, erről is beszélt Tárkányi Zsolt államtitkár a Debreciner …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Megvédik a Csapó utcát a Fórum 2 bevásárlóközponthoz tervezett átjárótól, az Aranybika hasznosításáról pedig társadalmi egyeztetést szorgalmaz, erről is beszélt Tárkányi Zsolt államtitkár a Debreciner …
Lehetséges lenne, hogy a polgármester nem értesült egy olyan vizsgálatról, amelyet az önkormányzat saját cége végeztetett, és amit egy olyan bizottságban terveztek megtárgyalni, amelynek az …
Csúcsidőben napi 10-11 ezer köbméterrel több vizet kellene kapnia a városnak, erre jutott egy debreceni önkormányzati cég vizsgálata a CATL-akkumulátorgyár előkészítése közben. Erről annak idején …
Több mint három és fél év után ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék. A bíróság úgy ítélte meg, a felperesek kereshetősége az akkugyár engedélymódosításai miatt „elenyészett”. …
A kínai cég közölte, az akkugyári hulladékok átadása, szállítása és kezelése is az előírásoknak megfelelően történik. A hatósághoz nem érkezett bejelentés, de a fotók alapján …
Halász Árpád és Litresits András ügyvédek voltak a Debreciner vendégei a legutóbbi nyitott szerkesztőségi ülésünkön. VIDEÓ
Akkugyári hulladékok a MÉH-telepen. Frissítés: a CATL szerint nem szennyeződött veszélyes anyagokkal a tőlük származó fémhulladék.
A közel ötórás esemény sok szempontból a legutóbbi akkuügyi meghallgatás inverzének tekinthető. A lakossági és civil felszólalók, valamint a politikusok mellett ezúttal a hatóság és …
Az akkumulátor-újracsomagoló és -újraösszeszerelő üzemet a kínai cég leányvállalata hozná létre.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved