A Nép Pártján korábban ott volt Mándi László ellenzéki polgármesterjelölt bemutatásán, de jelenleg mégsem tagjai a választási szövetségnek. Előrehaladott tárgyalásokat azonban folytatnak nemcsak velük, hanem …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Nép Pártján korábban ott volt Mándi László ellenzéki polgármesterjelölt bemutatásán, de jelenleg mégsem tagjai a választási szövetségnek. Előrehaladott tárgyalásokat azonban folytatnak nemcsak velük, hanem …
Több párt is gyűjt adományokat a menstruációs szegénység ellen, de olyanok is vannak, akik semmilyen akcióval nem készülnek a nemzetközi nőnapra.
A párt ellenzi a külföldi munkavállalók foglalkoztatását, szerintük ugyanis ez lakosságcseréhez vezethet.
A Mi Hazánk Mozgalom önálló indulása miatt teljes ellenzéki összefogás biztosan nem lesz, a Szolidaritás csak civilekkel fogna össze, a többi válaszoló szervezet pedig még …
Úgy látják, a CATL-beruházással kapcsolatos folyamatok antidemokratikusak. Amennyiben Papp László nem kezdeményez helyi referendumot, ismét blokád alá vehetik az építkezést.
Közben megfellebbezték a helyi választási bizottság határozatát is, amellyel az első próbálkozásukat kaszálták el. Támogatnak minden, az akkumulátorgyárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezést, akár civilek, akár más …
Apáti István, a párt alelnöke szerint elképzelhető, hogy az akkumulátor-nagyhatalmi törekvések mögött az áll, hogy a kormány további kínai hiteleket akar felvenni. Toroczkai László pártelnök …
A debreceni helyi választási bizottság két napja megtagadta mindhárom – az akkumulátorgyár megépítésével kapcsolatos – referendumra javasolt kérdés hitelesítését. A Mi Hazánk Mozgalom és a …
A Momentum, a Mi Hazánk Mozgalom és egy magánszemély kérdéseiről döntöttek. A Párbeszéd kapta a DK megüresedett önkormányzati képviselői mandátumát.
Az LMP jogi és politikai lépéseket, a Párbeszéd nagyítóval átvizsgálást ígér. A Momentum szerint ez egy vízzabáló és vízmérgező beruházás, amelyet meg kell állítani. Az …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved