The show must go on, avagy a műsornak folytatódnia kell, vallotta és gyakorolta mindezideig az emberiség. A legnagyobb katasztrófák, háborúk által közvetlenül érintett területek kivételével nem sok példa akad arra, hogy a „hátországban” be kellett volna tiltani a szórakozás szinte minden fajtáját, erősen korlátozni az alapellátások széles körét, s önkéntes házi karantén vállalását javasolták volna a polgároknak.

Nos, most ritka kivételként a modern történelemben „elfogyott” a show a világ nagyobbik felén. Néhány eseményről már lassan két hete, a többiről később jelentették be, hogy nem rendezik meg. De most tényleg nagyon igaz a közhely, hogy ez legyen a legnagyobb bajunk. Mi több, a jelenlegi magyarországi, benne a debreceni polgár örülhet annak, ha csak kedvenc szórakozásáról, időtöltéséről kell lemondania. Ahogyan láttuk, a mi elhalasztott nyári eseményeinknél összehasonlíthatatlanul nagyobb világesemények szervezőinek óvatos optimizmusát ugyancsak egyik napról a másikra söpörte el a vírus terjedése. Pillanatnyilag talán az olimpia az egyetlen a komolyabb nemzetközi események sorában, amely még nincs kihúzva a versenynaptárból.

Ugyanakkor, ha nem is az igazi, de amolyan fata morgana-szerű, vagyis a régi, s immár visszavágyott valóság még most is él és virul köröttünk. S ha csak ezeket néznénk, talán halvány lila fogalmunk sem lenne arról, hogy odakint a vírusok virulnak. Magam legalábbis ilyennek látom, de tényszerűen valóban ilyenek, a tévéreklámok világát. Miközben a való világban óva intenek attól, hogy társaságba menjünk, a hirdetésekben például olyan gyógyszereket ajánlanak, amelyek azt teszik, ha teszik lehetővé, hogy ki ne maradjunk megszokott csoportos programunkból. Az üdítőitalok, meg a különféle rágcsálnivalók feldobják a most is zajló bulit, a másikban megmondják, milyen sört igyunk, amikor meló után sörözni megyünk a haverokkal. A javasolt telefonokkal készíthető szelfik most is népes kompánia legközepén kattintva a legjobbak. Ugyanígy láthatunk a reklámozott termék körül táncestet, sporteseményt, még több bulizást, plázás mozizást, két tucat meghívottal zajló családi összejövetelt.

Közben néhány percre szembejön velünk a képernyőn a valóság, amelyben éppen arra figyelmeztetnek, hogy nemhogy a társaságot kerüljük, de aki megteheti, az még embertársa közelébe se merészkedjék. Aztán pár perc múlva ismét a virtuális, mondhatnánk hirdetési valóság veszi át az irányítást. Emlékeztetnek, hogy milyen árucikkért érdemes most a boltba rohannunk, mert éppen akciós, s mi mindent vegyünk még a népes húsvéti családi összeröffenésre, hisz így lesz igazi ünnep. S általában majdnem békebeli intenzitással folyik a figyelmeztetés a húsvéti nagybevásárlás közeledtére.

Ezt követően, egy másik bejátszásban felhívják figyelmünket a most jó áru kiskerti eszközökre, hisz itt a kerti munkánk dandárja. Éppen ideje szerszámkészletünket felújítani. Utóbbit talán nem kifogásolhatnánk különösebben, ha nem tudnánk, tapasztalnánk, hogy azok a kerttulajdonosok, akik a Debrecen környéki zártkertekben jellemzően agrárkisgazdálkodni szoktak volt jobb időkben, jellemzően az idősebbek közé tartoznak. Éppen abba a korosztályba, akiket a „komoly” műsorokban az illetékesek nyomatékosan kérnek, az interneten a fiatalabbak egyenesen „utasítanak”, hogy maradjanak otthonukban. Viszont a kertjük nem a lakótelepi lakásuk kisszobájában van. Kocsijuk viszont nincs, vagy más okból utaznak, utaznának közösségi közlekedési eszközön. Aztán ismét jön egy gyógyhatású készítmény, amelyet a hölgyek egészségének védelmére ajánlanak. Jelesül azoknak, akik éppen uszodában vagy wellness medencében készülnek tölteni idejüket. Nem valamikor a távoli jövőben, hanem most. A „vészhelyzet” elején megesett, hogy valamelyik sportcsatorna híreiben tájékoztattak bennünket egy újabb sportesemény elmaradásáról. Majd egy perc múlva, a nyilván előre elkészített műsorajánló blokkban, közölték ugyanezen rendezvény pontos közvetítési idejét.

Igazából talán nem nagy baj, hogy ennyire nincsenek tekintettel a valóságra a tévés hirdetések megrendelői. Gyanítom, úgy vannak vele, hogy ha már hónapokkal ezelőtt elkészítették a reklámokat és kifizették a csatornákat, akkor hadd szóljon. Még akkor is, ha kimondottan tiltott vagy jó ideje nagyon nem ajánlott élethelyzetek „bevállalására” biztatnak bennünket. Amelyek persze elkészítésük idején általában nem voltak azok, sőt kimondottan jó szórakozást jelentettek. S olyan cikkek vásárlására ösztönöznek, amelyek abszolút halaszthatók, s amennyiben hallgatunk rájuk, csak tovább növeljük a zsúfolt gyógyszertárak boltok, szolgáltatók leterheltségét.

Mondom, talán nem baj, hisz a rideg és kiismerhetetlen valóságtól mentes reklámok emlékeztetnek bennünket a mostanihoz képest szinte kívánatos időkre. S ha kacifántos módon is, de felcsillantják a reményt, hogy azok visszatérhetnek. Amikor sokaknak ismét az lesz a legnagyobb problémájuk, hogy nekik vagy valamelyik családtagjuknak száraz vagy „nedves” korpás-e a haja. Hisz a hirdetésekből tavaly, néhány hónapja, tegnap, ma és valószínűleg holnap úgyszintén folyamatosan (meg)tudhatják, hogy melyikre milyen szert használjanak. Aztán valamikor talán ismét nyugodtan besétálhatnak egy dugig feltöltött üzletbe, s ha úgy tetszik nekik, akár pillanatok alatt megvásárolhatják. De ha ahhoz lesz kedvük védőmaszk (és kesztyű) nélkül korzózhatnak a polcok között, s legfeljebb attól kell tartaniuk, hogy régi, békebeli szokásuk szerint, a garantáltan vírusmentes vásárlási lázat kapják el a sok vonzó cikk és embertársaik között.