Pár napja, talán hete még nem is sejtettük létezését, most pedig akarva-akaratlanul számon tartjuk, mégpedig nem pozitív előjellel, azokat az országokat, régiókat, amelyeket a (közelünkben) sújt a járvány. Ne féljük kimondani, nemcsak félünk közelségétől, de – remélem inkább tudat alatt, mint tudatosan – „megbélyegezzük” ezen országok érintett lakóit, mint potenciális járványhordozókat. S alighanem azokat a nálunk lakó vagy ideiglenesen itt tartózkodó külföldieket úgyszintén, akik helyzetüknél fogva jóval gyakrabban járják Európát vagy a világot, mint egy átlag magyar. Bár esetünkben nagy valószínűséggel semmi közük nincs a „bajhoz”, aligha tagadható, hogy a nálunk élő kínaiakról most nem azok az ismert közhelyek, turista látványosságok, az ott gyártott telefonok jutnak eszünkbe, amelyek korábban szoktak.

Mindez aligha változtatható meg egy ideig, hisz agyunk járásának teljes egészében nem parancsolhatunk tudatosan. Ugyanakkor nagyon tudatosan kell ügyelni arra, hogy lehetőleg senki ne kövesen el olyan hibát (?) a megelőző intézkedések során, mint amilyen Debrecenben (is) megtörtént. S aligha lehet „vigasztaló”, hogy például a világ egyik leggazdagabb régiójáról több ottani hírforrás kiderítette vagy legalábbis erős bizonyítékokat talált arra, hogy „Kaliforniában megfelelő orvosi kiképzés nélküli és az óvintézkedéseket figyelmen kívül hagyó szövetségi egészségügyi szakemberek vizsgálták öt napon át a koronavírus-gyanús eseteket”. (MTI)

Ugyanakkor napjainkban elengedhetetlenül fontossá vált, hogy ne keressünk bűnbakot, ne bélyegezzünk meg a kialakult helyzet nyomán ártatlan embereket, népeket. Egyrészt mert nem szolgáltak rá, másrészt a bizalmatlanságból semmi előremutató eredmény nem fog születni, holott nagyon nagy szükség lenne rá. Hisz, ha nem is jellemző, de már megtörtént, hogy a félelem erőszakba csapott át: „Az iráni Bandar Abbas városában a dühös tömeg felgyújtott egy klinikát, miután elterjedt, hogy oda koronavírusos betegeket szállítottak, akiket karantén alatt tartanak. A város több mint ezer kilométerre van a fertőzés iráni epicentrumának számító Qom városától. A kórházat valóban felkészítették koronavírusos betegek fogadására és ellátására, de a kórtermek üresek voltak.” (168 óra az index alapján)

Kétségtelen, a félelem szerte a világon sok egészséges embert rémíthet meg annyira, hogy mindennapi életüket is, remélhetőleg csak időlegesen, szinte tönkre teheti. S nemcsak valahol ott, a messzi távolban. Hisz például egy szombati hír szerint „Samu Attila, a Belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta: a mentők az elmúlt 24 órában két fővárosi kerületben, valamint Lébényben, Hajdúsámsonban és Pécsen vonultak ki olyan emberekhez, akik úgy vélték, a járvány miatt ellátásra van szükségük. A mentők az eljárásrendnek megfelelően védőfelszerelésben mentek ki hozzájuk, de a kivizsgálások során bebizonyosodott, hogy a hívók nem fertőzöttek.” (MTI)

Mindamellett még mindig jobb félni, mint megijedni. De a legfontosabb, hogy azokat a szakemberek által tanácsolt óvintézkedéseket, amelyek rajtunk múlnak, lehetőleg tartsuk be. Hogy se’ másnak, se’ magunknak ne kelljen szemrehányást tennünk később. S talán hamarosan nem lesz szükség arra, hogy ennél sokkal baljósabb teendőket, eshetőségeket kelljen latolgatnunk..