Idétlen szóviccel élve, dehogyis „lakatlanok” a debreceni épületek, amelyekről írni szándékszom, éppen hogy lakat van rajtuk, de legalábbis jól be vannak zárva, sok-sok esztendeje.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Idétlen szóviccel élve, dehogyis „lakatlanok” a debreceni épületek, amelyekről írni szándékszom, éppen hogy lakat van rajtuk, de legalábbis jól be vannak zárva, sok-sok esztendeje.
A cívisváros gazdái, úgy tűnik, még a Csokonai korabeli Debrecenben élnek.
Sok egyéb között a város, városaink arculatát is felmenőinktől kapjuk és utódainkra hagyjuk. Csak éppen alakítunk rajta, jól vagy rosszul, tehetségünk szerint.
Nincs könnyű dolga az idegennek, aki GPS nélkül akar közlekedni Debrecenben. De más meglepetések is érhetik.
Mivel kap többet az, aki fizető helyen parkol, annál, aki egy ingyenesen? Legfeljebb egy cédulával.
Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy Debrecen a mozik városa – volt.
Hogyne volna ilyen nagy, ha már november közepén elkezdődik, és akár márciusig is tarthat? Legalábbis a karácsonnyal járó hacacáré!
Kampányidőszak volt. Ilyenkor különös jelentést kapnak, követendő jelszóvá válnak egyes szavak, mint például a „fejlesztés”. Persze nem mindenkinek.
Van azért, ami messziről és közelről egyaránt szép: például belvárosi parkjaink rendszeresen megújuló, színes foltokba komponált virágkiültetései. Csak két-három villamosmegállóval ne menjünk tovább, se az …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved