Sok egyéb között a város, városaink arculatát is felmenőinktől kapjuk és utódainkra hagyjuk. Csak éppen alakítunk rajta, jól vagy rosszul, tehetségünk szerint.
VÁROSŐR
Trendi trendek

NT
Debrecen legrégibb arculatával a történelem elég mostohán bánt. Egyetlen középkori lakóépületünk sem maradt, a köznép szalmatetős vályogházai is az idő – vagy a tüzek – martalékai lettek. Akik viszont a többedik X fölött járnak, azért még emlékeznek, milyen volt Debrecen a huszadik század dereka táján.
A főbb utcák mentén emeletes házak, közintézmények, bérpaloták álltak, a körülöttük lévő, kanyargós utcákon bezárkózó, kifelé semmit sem mutató cívisporták, majd kertségek, kisemberek kertecskéi szerény házakkal, közöttük nagypolgári villák. Nagyjából így nézett ki a város, amiből szerencsére elég sok megmaradt, bár a szemünk előtt pusztul a régi város, hogy valami sokkal arctalanabbnak adjon helyet. Barokk épületünk alig maradt fenn néhány, a reformkori Debrecen ízlésének inkább a klasszicizmus és az eklektika felelt meg. Bizonyára nem volt népszerű sem a szecesszió, sem az art deco, ilyen épületeink is alig vannak, de amik vannak, azokat sem becsüljük eléggé.

NT
Aztán jöttek a szépnek nem mondható, de sokaknak otthont jelentő Kádár-kockák, majd a szocreál lakótelepek, előbb három-négy emelettel, téglából, majd a szovjet házgyárak kötelező megvásárlása után a kertségek helyét panelrengeteg foglalta el. A „húszemeletes”, mint a szocialista építészet remeke igyekezett becsempészni magát a köztudatba. Hellyel-közzel azért szép épületek is születtek. A szocializmus késői szakaszában volt néhány kísérlet az úgynevezett szerves építészet (pl. Makovecz) stílusának meghonosítására – sajnos eredménytelenül.

Tóth Tamás
Ahogyan a „legvidámabb barakk”, a „gulyáskommunizmus”végórái közeledtek, akiknek egy kicsit jobban ment soruk, igyekeztek azt a házaikkal is demonstrálni. Szinte egyforma, fehérre festett, három-négyszintes családi házak nőttek ki a földből, barna nyílászárókkal, kiugró ereszekkel, némileg Erdélyt utánzó gerendázattal. Az újgazdagoknak viszont ez is kevés volt, ők barokk pompára vágytak. Házaikat – ha illett hozzájuk, ha nem – minden dísszel telerakták, ami csak elképzelhető volt: boltívek-félkörös erkélyek, ívelt, kastélyok kocsifelhajtóira emlékeztető bejáratok – gyakran nevetséges tömegben, nem túl nagy épületeken is.
Aztán többé-kevésbé ez is lecsengett, jött a mediterrán őrület. Az ország műmediterrán épületekkel telt meg, mindenkinek ilyen kellett. Ezzel párhuzamosan jött a színezési láz. Az egyébként nem túl nagy, nem túl szép épületeket és tetőket gazdáik színesre festéssel gondolták „feldobni”. Jöttek (sokfelé máig is jönnek) a ciklámen-lila, világító sárga, narancs, piros vagy rózsaszín házak. Messziről látszanak, annyi biztos, de más jót aligha lehet róluk mondani. (Vajon az engedélyező hatóságoknak tetszenek az ilyenek? Vagy nem szólnak bele?)

Budai Péter
Ahogy a régi kínaiak is mondták, előbb-utóbb minden a saját ellentétébe csap át. Most éppen ezt látjuk, főleg a magánépítkezéseknél, a társasházaknál. A mai trend a „minimál”. Legalábbis így illik nevezni a tehetségtelen tervezők unalmas, fantáziátlan épületeit, amelyekre ma elképesztő méretű kereslet van. Tévedés ne essék, ebben a stílusban is lehet szépet, esztétikusat alkotni, csak szét kell nézni a nagyvilágban, de hazai tervezőink is vannak. A dolog netovábbja, hogy ezek az épületek sötétszürke-fekete színekben, sötét, eresz nélküli, koporsóra emlékeztető tetővel jelennek meg – és hogy teljes legyen a börtön-fíling („jailhouse style” – mondhatnánk elegánsan), sokan jó vastag rácsokat szerelnek mindenhová.
Ha elfogadjuk, hogy a házaink valahogy a lelkivilágunk kivetülései, akkor ez azt jelenti, hogy mi is errefelé, a depresszió, elszürkülés, elsivárosodás felé tartunk? Vagy csak egy újabb, múló divat, trend, amiről nem akarunk lemaradni? A magam részéről nagyon bízom abban, hogy ez utóbbi az igaz.

Tóth Tamás
Kövesi Péter írásai itt olvashatók: VÁROSŐR
HÁRMAN FOGUNK ÖRÜLNI, ha a Debreciner online újságunk előfizetését adja karácsonyi ajándékba!
Ő, akit megajándékoz, Ön, aki megajándékozza. És mi, a Debreciner szerkesztősége.
Ide kattintva lehet előfizetni a Debrecinerre.
Köszönjük!