Kerekes László figyelmeztetett, a környezetbe, így az emberi szervezetbe is bekerülő nehézfémek nem ürülnek ki, hanem felhalmozódnak, és súlyos egészségügyi problémákhoz vezetnek.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Kerekes László figyelmeztetett, a környezetbe, így az emberi szervezetbe is bekerülő nehézfémek nem ürülnek ki, hanem felhalmozódnak, és súlyos egészségügyi problémákhoz vezetnek.
A Pride betiltása ellen tiltakoztak Debrecenben május 3-án, az esemény lezárása után Szabó Bence főszervező Tompos Márton Momentum-elnök társaságában szivárványos zászlót akart elhelyezni a Régi Városházán, amikor egy férfi trágár szavak kíséretében kitépte a kezükből a zászlót.
A Debreciner 2024 decemberében számolt be arról, hogy a város egyik kedvelt kirándulóhelye, a Vekeri-tó szinte teljesen kiszáradt, bizonyos partszakaszain bűzlő haltetemek várták az oda látogatókat. A Vekeri, a többi erdőspusztai tó és a Nagyerdő vízutánpótlását a Civaqua program folytatása oldhatná meg, viszont a beruházásnak ez a része még el sem kezdődött. A Civaqua 2 …
Az utóbbi években számos piac épült vagy újult meg országszerte különböző állami vagy európai uniós támogatásokból. Papíron, látványterveken ezek meglehetősen előremutató beruházásoknak tűnhetnek, hiszen egy megfelelően működtetett piac nemcsak a helyi vállalkozóknak, kistermelőknek, a vásárlóknak kedvez, hanem az adott település közösségi életére is nagy hatással lehet. A helyi gazdálkodók, kézművesek vagy éppen a portájukon kertészkedők …
Avagy hol volt, hol nem volt: bolt. A magas bérleti díjak, a belváros turistacsalogató szolgáltatásainak visszafogott volta és a túlságosan a belvárosra telepített plázák elszívó hatása miatt panganak a debreceni Piac utca és a belváros üzlethelyiségei. Bejártuk a területet és interjúkat készítettünk néhány üzletvezetővel.
CATL, Eve Power, EcoPro BM, Semcorp, Halms, Inpark és BMW – ezek már biztosan érkeznek vagy már itt is vannak. A NingBo ZhenYu gyárépítéséről hírt adott ugyan a sajtó, de hivatalosan még nem erősítették meg a beruházást. Kínai cégek uralják az egyre nagyobbra duzzadó debreceni akkumulátoripart. CSAK ELŐFIZETŐKNEK! Ha még nem előfizetőnk, akkor ITT választhat …
Sz. Bíró Zoltán Oroszország-kutató és Netreba Vitalij ukrán nemzetiségi képviselő a háború fordulópontjairól, az ukrán nép által átélt szenvedésről és a béke lehetőségeiről a Debreciner Podcastban.
VÁGATLAN VÁLTOZAT A DEBRECINER ELŐFIZETŐINEK! – Sz. Bíró Zoltán Oroszország-kutató és Netreba Vitalij ukrán nemzetiségi képviselő a háború fordulópontjairól, az ukrán nép által átélt szenvedésről és a béke lehetőségeiről a Debreciner Podcastban. CSAK ELŐFIZETŐKNEK! Ha még nem előfizetőnk, akkor ITT választhat a lehetőségek közül.Ha már előfizetőnk, akkor lépjen be a fiókjába ITT, s elolvashatja a …
A Fidesz volt politikusainak és támogatóinak számot kell vetniük a korábbi tevékenységükkel, mielőtt csatlakozhatnának a Magyar Péter pártja köré kiépülő mozgalomhoz.
VÁGATLAN VÁLTOZAT A DEBRECINER ELŐFIZETŐINEK! – A Fidesz volt politikusainak és támogatóinak számot kell vetniük a korábbi tevékenységükkel, mielőtt csatlakozhatnának a Magyar Péter pártja köré kiépülő mozgalomhoz. CSAK ELŐFIZETŐKNEK! Ha még nem előfizetőnk, akkor ITT választhat a lehetőségek közül.Ha már előfizetőnk, akkor lépjen be a fiókjába ITT, s elolvashatja a cikket!
A debreceniek, a mikepércsiek, az ebesiek, a sámsoniak, a böszörményiek és mindazok, akik a gyárak vonzáskörzetében élnek, tudják a választ. És meg is fogják adni, ha arra alkalmasnak látják az időt. Akkor pedig nem fog segíteni semmilyen plakátkampány. CSAK ELŐFIZETŐKNEK! Ha még nem előfizetőnk, akkor ITT választhat a lehetőségek közül.Ha már előfizetőnk, akkor lépjen be …
A Momentum debreceni tüntetése remek alkalom lesz a Fidesznek, hogy megmutassa, még mindig ők képviselik a normalitást és még mindig ők vannak többen. Pedig a két állítás közül egyik sem igaz. Debrecenben sem. CSAK ELŐFIZETŐKNEK! Ha még nem előfizetőnk, akkor ITT választhat a lehetőségek közül.Ha már előfizetőnk, akkor lépjen be a fiókjába ITT, s elolvashatja …
Azt elérték, hogy az országos média javában Orbán Viktor poloskázása és a Tisza Párt fővárosi tömeggyűlése mellé felsorakozott a debreceni „megemlékezés” az ünnepi hírek sorában március idusán. Hát ja, elvégre Debrecen a más(od)ik főváros, a társfőváros, ez a hely a kokárda a nemzet kalapján, egy szív és egy dobbanás az orbáni haza kebelében, őrvárosa a… …
Történelmi megosztottság, mondják. Tegnapelőtt láttam egy érdekes halmazábrát arról, hogy miben különbözik az Amerikai Egyesült Államokban a Demokrata és Republikánus Párt álláspontja, illetve mik azok amikben igazából nem is mutatnak különbséget. Világos pasztellszínek, megnyugtató megjelenésű Venn-diagram volt ez.
„Megértem, hogy nem újítják fel, de takarítani lehetne” – írja olvasónk a debreceni Kossuth téri nyilvános illemhelyről.
Újabb focipálya relfektorai zavarják a környéken élőket.
Debrecenben a Holló János utca Petőfi téri torkolatánál.
Azt még megértem, hogy a futárok kisebb furgonokkal jönnek be az üzletekhez, de hogy 20 tonnás teherautók tegyék tönkre a díszburkolatot?
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved