A jobb oldali halmazban, a republikánus oldalon ezek a kifejezések álltak: „valami az életvédelemről és fegyverek, klímaváltozás-tagadók”. A bal oldali körben, a demokratáknál pedig: „valami az abortuszról és a választás szabadságáról, elismerik a klímaváltozást, de nem tesznek semmit”. A két halmaz metszete már jóval „gazdagabb” tartalmi szempontból, hiszen hosszú felsorolást láthatunk az egyezésekről: tőzsdézés, végtelen fegyverkezési kiadások, szabad politika-finanszírozás mindenek felett, „szent neoliberalismus”, „tesznek az öregekre és szegényekre”, inkább oligarchia, mint demokrácia, sorjáznak tovább a bűnök.

A képviseleti demokráciának folyamatos kiüresítése identitás- és szimbólumpolitikára nem mai folyamat, sokan, nálam jelentősen több tudással írtak és írnak erről a jelenségről ma is. Még ha fontos ügyekről is van szó, amit nem szándékom elvitatni, olyan esetekben, mint az LMBTQ+ jogok, az abortuszhoz való jog, a nemzeti tudat, kulturális kérdések, ezek általában vagy az elnyomó társadalmi berendezkedés különböző megjelenési formái, vagy az uralkodó osztály által szándékosan a társadalom megosztottságát tovább növelni szándékozó álkérdések.

Ha a felszín alá tekintünk, akkor észrevesszük, hogy a társadalomban, a magyarban is, jóval nagyobb egység van az igazán fontos kérdésekben. És ez bizony átfogóbb, mint gondolnánk. Szabó Andrea szociológus elemzéseiből kiderül például, hogy a magyar társadalom értékei közül kiemelkedő és gyakorlatilag pártpolitikai törésvonalaktól mentes a családcentrikusság. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, abban is egységfrontot alkotunk, hogy nem jó, ha anya és apa, a gyerek és az unoka tönkremennek a megélhetésért folytatott mindennapos küzdelemben.

Viszonylag régóta ismert közhely, hogy a Fidesz azokból az ügyekből farol ki őrületes sebességgel, ahol többségi ellenvéleménnyel szembesül. A vasárnapi boltzár, az olimpia, a Fudan Egyetem mind ilyenek, de szűkebb környezetünkből ide tartozik az újabban Magyarországra telepedett multik vérlázítóan alacsony összegekkel történő bírságolási gyakorlata is. Debrecenben ez a Halms Hungary Kft. szisztematikus környezetszennyezése kapcsán került a köztudatba. A közel milliárdos profitot termelő céget mindössze 1,9 millió forintos bírság találta meg, miután többször tetten érte őket a hatóság, hogy hulladékok jelölését hamisították meg és vélhetően tudatosan veszélyes hulladékot eresztettek a debreceni élővizekbe. Elképesztő, de a hatóság valóban a lehető legnagyobb bírságot szabta ki, ez rávilágított a jogszabályi háttér alkalmatlanságára.

Eléggé biztosak lehetünk abban, hogy a magyarok domináns hányada kiakad egy ilyen eset hallatán pártpreferenciától függetlenül, és egységes álláspontnak tekinthetjük, hogy elutasítják ezt. Tarthatatlan lenne ennek az ellenkezője. Erre az egységes álláspontra viszont rá kell világítani, meg kell jeleníteni és képviselni ahhoz, hogy bekövetkezzen a változás, mint ahogy az itt is történt! Ez a politikai munka.

Vannak esetek, amikor a többségi álláspont nem ennyire kézenfekvő. A vélemények és preferenciák általános ismerete csábító lehetőség, de hamis. Csigó Péter szociológus mindig felhívja a figyelmet: a politika nem transzparens társadalmi tér többé! Nem ismerhetőek meg tökéletesen a vélemények, amelyek eleve egyre inkább spekulatív leképeződései az elvárt hasznoknak. Éppen ezért sokszor szándékos vagy véletlen észlelési torzítás áldozataivá válunk.

Erre jó példa a közlekedés: a világon kevés kivételtől eltekintve a politikai döntéshozók az autóhasználók oldalán állnak, nagyobb politikai erőt feltételezve oldalukon. A politikai erő feltehetőleg meg is van, de nem azért, mert autóban ülnek, hanem azért, mert több pénzük van, így jobban rálátnak a döntési folyamatokra. Egy autós megszervezi az ellenállást, ha a hazafelé vezető utcában forgalomcsillapítást terveznek. Nagyobb eséllyel ismer személyesen döntéshozókat, és hatékonyan erősít rá a torz, autóközpontú képre. Egy dolgozó, amikor a műszak után hazajutna és mínusz öt Celsius-fokban tíz percet késik a busz, legfeljebb elmormol egy káromkodást. Ezzel szemben a valóság Debrecenben is az, hogy sokkal kevesebb utazás történik autóval, mint gyalog, kerékpárral és közösségi közlekedéssel! A döntéshozók mégis megpróbálják elhitetni velünk, hogy a többség maga is az ő oldalukon áll. Itt még jelentős politikai munka vár ránk!

A lakhatási kérdésében is egységes a magyar társadalom. Az az érték, ha a fiatalok életkezdése nem túlzottan megterhelő, és később anyagilag lehetővé teszi a gyermeknevelést, munkát, pihenést – egy szóval az életet. A dolgozó osztályok számára mindez ma komoly nehézségekbe ütközik, de sajnos ez a többség ritkán tud megszerveződni.

Tanulságos ellenpéldáját láthattuk tavaly nyáron ennek: Terézváros önkormányzata online népszavazást hirdetett a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) kérdésében. Öröm volt nézni, hogy a többség oldalán önkéntes munkából szerveződő érdekvédők a Szikra Mozgalom zászlaja alatt hirtelen szembekerültek az arctalan uralkodó osztály kényszerű reakciójával: az is beleállt az ügybe! A többség oldalán az aktivisták, a másik oldalon a fizetett pultozók, abszurd politikai vitareakciók és kommenthadjárat. Megtörtént a politikai érdekküzdelem, jó értelemben, és a többség diadalmaskodott!

De miért nem tör gyakrabban felszínre a többségi álláspont? A többséget elnyomják. Nem csak Magyarországon, mindenhol. Vivek Chibber „The Class Matrix” című művében az elnyomás hosszú távú fennmaradásnak okai között kiemeli: a dolgozó osztályok ugyanazt az ellentétes irányú elmozdulást sokkal nehezebben érik el, mint az uralkodó osztály, és a potenciális veszteségük is nagyobb (pl. állásvesztés, oktatási hátrányok). Emellett szenvednek a társadalmi atomizáció szerveződést ellehetetlenítő, a közösségeket szétverő megjelenéseitől is – melyek között egyébként ott van az autóközpontú várostervezés is.

Magyarország annyiban talán különleges, hogy az uralkodó osztályt 2010 után részben a politikai elit hozta létre, ami kiegészül régi nagy túlélőkkel. Ez az uralkodó osztály már nem otthonként gondol erre az országra. Erre utal az erőforrásaink kiárusítása, az értékek felé helyezése a mindenféle geopolitikai maszlagnak, vagy az, amikor Orbán Balázs nem védekezne. Magyarország már nem otthona többé ezeknek az embereknek. Kiutasíthatnánk őket!

A társadalom egysége, de legalábbis többsége tehát nem tud magától megjelenni, érvényesíteni az érdekeit. Viszont az is egyértelmű, hogy van bázisa az elnyomást elutasító politikának! Egységben vagyunk abban, hogy elérhető lakásra, nyugodt, biztonságos és egészséges környezetre vágyunk! Erőn felül kell teljesítenie ebben a harcban annak, aki úgy érzi, a társadalom egységének, többségének szüksége van rá!

Ne feledjük: ez nekik csak üzlet! Nekünk viszont az otthonunk. Az ember küzd az otthonáért!

Dombi Mihály ökológiai közgazdász – Szikra Mozgalom

(Dombi Mihály szerkesztőségünknek küldött írása a szerző véleményét tükrözi.)

Várjuk olvasóink gondolatait. Levelüket erre a címre küldjék: [email protected]