A hajdúböszörményi ipari terület új tulajdonosa szerint elsősorban a helyi kis- és középvállalkozásokat várják bérlőnek. A hosszútávú cél a terület gazdasági fellendítése. Hajdúböszörményben emellett két éven belül nagyszabású lakóparkot is építenének.
KKV parkot alakít ki az új tulajdonos a hajdúböszörményi Tungsram gyár helyén
A hajdúböszörményi Kinizsi utcán található régi Tungsram gyár területén tartott sajtótájékoztatót Bana László, a DP Innovációs Park Kft. és a Dryvit Profi Kft. ügyvezetője március 6-án. Az új tulajdonos elmondása szerint a gyártelepet csaknem egy hónappal ezelőtt vásárolták meg, a helyén kkv parkot hoznak létre.
Bana László azzal kezdte, hogy a hetvenes években, csúcsidőben 1300-1400 munkavállaló dolgozott a gyárban, ezért ez Böszörmény egyik meghatározó helyszínének tekinthető. A mostani dolgozóállomány körülbelül 50 főt számlál, a terület kezd leépülni. Éppen ezért ezek ez épületek nagyszabású energetikai felújítást igényelnek. A szükséges korszerűsítések után a telep kkv parkként üzemelhet, ahová kisebb cégeket várnak, az ugyanis nem alkalmas nagy logisztikai és raktározási munkálatok lebonyolítására.

A megvásárlás óta eltelt időben szerződést hosszabbítottak a most is ott működő vállalkozásokkal. Jelenleg négy céggel tárgyalnak, kettővel már meg is állapodtak. Egy nagy német autógyárral is egyeztetnek, kisebb karosszéria munkákat végeznének a park egyik szekciójában.
Az a tervünk, hogy év végére ezeknek a területeknek a 70-80 százalékát elsősorban böszörményi, debreceni, környékbeli cégeknek, kisebb kkv-knak tudjuk kiadni. Nagyon sok céggel vagyunk kapcsolatban, ezek elsősorban a német autógyártó cégnek az üzemeltető karbantartói, beszállítói, és ők keresnek ehhez hasonló telephelyet. Mi azt szeretnénk, ha ezeknek a cégeknek a nagy része Böszörménybe jönne, itt fizetne adót, innen venne föl dolgozókat – folytatta Bana László. Az ügyvezető hozzátette, az odatelepülő cégek szerencsések, hiszen ha megfelelően tudnak növekedni, fejlesztési területeket és bővítési lehetőségeket is tudnak majd nekik kínálni.
A szóban forgó épületeknek környezeti terhe is van. Az új tulajdonos elmondása szerint már megbíztak egy céget, amely legjobb tudása szerint fogja ártalmatlanítani a területet.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is kitette az oldalára ezeket az épületeket, és ajánlja az idetelepülő cégeknek, amelyek valamilyen szolgáltatást végeznek a BMW-nél, a CATL-nél és egyéb gyáraknál.

Hajdúböszörményt, Balmazújvárost és Hajdúszoboszlót a legjobb helyeknek látják befektetési szempontból, éppen ezért számos mást típusú beruházást is terveznek a környéken. Hajdúböszörményben három ponton társasházépítésbe fogtak. Az egyik helyen két hét alatt az ott található 16 lakás 80 százalékát eladták, mindet helyi lakos vásárolta meg. A 35-ös számú főút mellett lakóparkot fognak építeni. Az ide tervezett 84 lakást másfél-két év alatt tervezik befejezni.
Több érdeklődő van, harmincegynéhány településről jelentkeztek, akik Böszörménybe jönnének, és a környékbeli gyárakban fognak elhelyezkedni. Akik idejönnek, úgy gondolom, a legkívánatosabb népesség. Fiatalok, gyereket fognak vállalni, az átlagtól képzettebbek és igénylik majd a szolgáltatásokat – egészítette ki Bana László.
Zárásként elmondta, azt szeretnék, ha Böszörményben munkahelyek jönnének létre, abból lesz helyi adó, a helyi adóból pedig fel lehet majd újítani az óvodákat. A koncepció az, hogy az itt lakóknak ne kelljen napi 1-2 órát ingázniuk a munkahelyükre, hanem kényelmesen, néhány perc alatt be lehessen érni a környező gyárakba dolgozni. Ígérete szerint helyi beruházásaik ezt a célt szolgálják majd.

A Tungsram gyár megpróbáltatásairól szóló korábbi anyagainkat itt olvashatják.