A debreceni szervezők az oktatás helyzete mellett fel akarják hívni a figyelmet a súlyos kockázatokat jelentő a kényszeriparosításra is.
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A debreceni szervezők az oktatás helyzete mellett fel akarják hívni a figyelmet a súlyos kockázatokat jelentő a kényszeriparosításra is.
Puskás István az előterjesztésében a debreceni önkormányzat kiemelkedő eseményeként említi a Made in Debrecen Fesztivált, amelyet hivatalosan nem is ők, hanem helyi civilek szerveznek.
Idén 23. alkalommal adták át a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusoknak járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat és a hozzá tartozó 2 millió forintos elismerést a Magyar …
Arra hivatkoztak, hogy a hét oktatásügyi kérdés egyikében sincs döntési jogkörük. Nyíregyházán átvették a dokumentumokat, de ott is azt közölték az aktivistákkal, hogy a kérdésekben …
A státusztörvény elfogadása után sokan elvesztették a lendületüket. A PDSZ országos választmányi tagja és az EDF egyik debreceni tagja szerint az emberek úgy érzik, nem …
Alternatív népszavazási kérdésekben adhatták le voksaikat a 16 évnél idősebb magyar állampolgárok az oktatás témakörében október 23-tól 30-ig az interneten vagy akár személyesen, ahol erre …
Ma kora estig még lehet voksolni Debrecenben és Hajdúböszörményben is. Az alábbi számok az október 30-án 11 óra 30 percig rögzített adatokat mutatják.
Az adatok az október 29-ei, vasárnap 9 órai állapotokat tükrözik.
Zeke László ügyvéd nem számít hosszú lefolyású perekre, mert a szükséges dokumentumok a rendelkezésükre állnak. Az első perfelvételi tárgyaláson a bíróság nem fogadta el a …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved