A debreceni ötödik Zebraszerdát megannyi dudálás, csengetés kísérte, jelezve, hogy vannak szimpatizánsai a tüntetőknek a városban. Nyilván van némi beleképzelés is abban, amikor a tudósító úgy véli, hogy az arra járó villamos nemcsak arra figyelmeztetett, hogy „Vigyázat, jövök, ne lépj elém!”, hanem a szokásosnál hosszabban, ráadásul még akkor is csengetve suhant el a zebrázók mellett, amikor már semmiféle vészjelzést nem kellett volna tennie (egyébként sem volt veszélyben senki).
Legutóbb a tüntetőkkel közös szelfizés vitte el talán a prímet a lakossági visszajelzések közül. Most az említett villamos mellett az, amikor odajött a végén egy férfi, és kérte, ne fotózzuk le, ha lehet, de elmondta, nyugdíjas villamosmérnökként mennyire egyetért a demonstrálókkal. Akadt olyan gyalogos is a Malompark mellett lévő, a Nádor és a Füredi utcák összeérésénél lévő zebrán, aki odavetette: „Majd megtanulja a polgármester…”. Ha már Papp László szóba került, ő külön táblát kapott ezen az eseményen. Ahogyan a tartója elmesélte, szerinte „Papp László a Fidesz janicsárja, aki gyakorlatilag semmilyen komolyabb témában nem mérlegelt, hanem csak tette, amit elvárt a párt tőle”. Ebből született a „Nem latolgat, csak Pappolgat” felirat, amit január 31-én reggel 7.20 után egészen fél 9-ig sokan láthattak az említett kereszteződésben.
A másik hangos sztori, hogy ezúttal többféleképp is megfogalmazott táblafelirat szólt a gépkocsit vezetőkhöz, mondván „Aki dudál, velünk van”. Érkezett is ezekre reagálás sokfelől. S hogy lett ebből képzeletbeli Zebraszerda-szimfónia? Amikor például az autók sokaságának serregő-robogó hangja festette alá a kora reggeli közlekedő zajokat, belereccsent annak közepébe egy autóduda egy közismert dallammal, majd néhány ütemet várva – nyilván véletlen volt, de remek időzítéssel – egy valahol a közelben fékező, de vélhetően vizes vagy elnyűtt fékpofával rendelkező kerékpár is pont ugyanazt a dallamot nyikorogta el. Kész is volt a mű!
Ami az autósokat illeti, ők hol szolid „pom-pom”-mal, mások felhívóbb „tüptürüp”-pel, s végül páran harsány „taaaaaa” tülköléssel kommunikáltak. Mint valami naturális gépvilág. Ahogyan a madarak felelgetnek egymásnak a fán, voltaképp úgy csacsogott egymással a tüntetők egy-egy tábláján az üzenet és az arra járó, empatikus autósok dudája. Mind értették egymást. A felirat úgy szólt, hogy „Debrecen a szabadság városa, nem leszünk akkugyarmat”. Az autós kürtölő válasza: „De nem ám!” És így tovább.
Az eddigi öt alkalomból talán most volt a leginkább interaktív a tüntetés. Mondjuk, a korábbi helyszínekhez képest itt látták a legtöbben a táblákat. A mondanivalók legtöbbször az akkugyárak ellen szóltak továbbra is, ám egyre változatosabb formában, megemlítve azt is, hogy „Debrecen a szabadság városa”, vagy feltéve a költői kérdést, hogy „Miért nem dönthet Debrecen?” Itt egyértelműen nem a városvezetésre, hanem az itt élő emberekre utalva. S amúgy valóban, miért nem? Emellett akadt olyan felirat, ami a sztrájkjogot emlegette, illetve szóba került az a kívánalom is, hogy az illető európai jogállamban szeretne élni, de itthon… Ennél jobban nehéz lett volna megfogalmazni azt, hogy valaki nem érzi európainak ezt a Magyarországot, ám nem kíván kitelepülni valahova, ahol nem ki, inkább befele haladnak Európába, hanem maradna, és itt szeretne kiteljesedni egy a jogot olykor nem páros lábbal tipró, illetve igencsak meghajlító államban. Ha lehet.
Január eltelt, elindult valami. Jönnek majd a februári Zebraszerdák Debrecenben.
