Nem mintha szükségük lenne rá, de azért örömmel vették a helyi Zebraszerda szervezői, hogy úgy tűnik, Debrecen férfi polgárai közül is egyre többen szimpatizálnak a nők kezdeményezésével. Emiatt a soron következő táblás üzenetküldésen (csak amíg a gyalogosok lámpája zöldet mutat) új arcok is feltűnnek majd egy órán át január 17-án reggel 7.20 és 8.20 között a Kossuth és a Klaipeda utcák kereszteződésében.
Egyre több férfi is ügyének érzi a Zebraszerdát Debrecenben
Az első, majd a második után jön a harmadik Zebraszerda Debrecenben.
Nem tétlenkednek azok a civilek, akik ennek az országos elterjedtségű véleménynyilvánításnak a debreceni változatát kezdték el december végén, s terveik szerint amíg csak tudják, szerdánként újra és újra szerét ejtik majd. A harmadik helyszín nyilvánvalóan nem hasra ütés eredménye, a szemünk előtt formálódó civil közösség tagjai úgy döntöttek, hogy folyamatosan tanulva a szerzett tapasztalatokból, valamint a változatosság jegyében sokfelé feltűnnek majd az elkövetkező hetek, hónapok során Debrecenben. Most egy igazán forgalmas és direkt az iskolába menetel időpontjában vélhetően igen sokak által igénybe vett kereszteződésben fogják tábláikra írva elmondani véleményüket.