„Ha nincs kémiatanár, nem érted, mitől mérgez a gyár” – A debreceni Zebraszerda nem csak az oktatásról szól

Reggel 9 és 10 óra között jöttek-mentek tucatnyian a debreceni belváros egyik zebráján táblákkal üzenve az embereknek, hogy nincs minden rendben, ami Magyarországon történik.

A Facebookon hirdetett Zebraszerda nevű eseményt néhány kezdeményező kedvű civil Debrecenben december 27-én, reggel 9 órára a Fórum melletti gyalogos átkelőhelyhez, követve az országos figyelemfelhívó akciót. Debrecenben az első ilyen alkalmat több is fogja követni, ígérik a helyi szervezők, s már saját nyilvános Facebook-csoportot is létrehoztak, hogy a velük szimpatizálók csatlakozhassanak, és ott információt cseréljenek, kapcsolatot tartsanak egymással.

Zebraszerda Debrecenben – 2023. december 27.
Galéria: Zebraszerda Debrecenben – 2023. december 27. (A KÉPRE KATTINTVA MEGNYÍLIK A GALÉRIA)
Koppányi Szabolcs

Ballok Ildikó – aki az első debreceni alkalmat összehozta – érdeklődésünkre elmondta, hogy kétgyerekes családanyaként úgy érezte, ha valaki nem tesz semmit, az ugyanolyan rossz dolog, mintha részt vesz a rosszban. A figyelemfelhívó jellegű Zebraszerdákat tehát ezután rendszeresen szeretnék megtartani Debrecenben is. A mostani alkalmat leginkább tapasztalatszerzésnek szánták, és számba vesznek más időpontot, más helyszínt is. Tehát nincs kőbe vésve, hogy mindig a Fórumnál tüntessenek akár az akkugyárak, akár a tanárnélküliség ellen. A két, Magyarországon mostanában igencsak neuralgikus ügyet egy transzparensen, egy mondatban meg is fogalmazták: „Ha nincs kémiatanár, nem érted, mitől mérgez a gyár.”

Az arra elhaladó emberek reakciója vegyes volt, egyes autósok dudálással fejezték ki szimpátiájukat. A forgalmat láthatóan nem zavarták a demonstrálók, így az esemény meghirdetésének közösségi posztjához előzetesen írt néhány negatív komment, miszerint tehetnének valami hasznosabbat is annál, mint a forgalom megzavarása, alaptalan feltételezés volt. Néhány kerékpáros kerülgette őket az áthaladáskor, az egyik borízű hangon be is szólt, hogy menjen már arrébb… a kamerás ember.

Zebraszerda Debrecenben – 2023. december 27.

Lia

Olyan bámészkodó is akadt, aki arról érdeklődött, mégis mi ez az esemény. Majd beszélgetésbe elegyedett a táblákat tartókkal. Volt egy férfi, aki miközben a taxiba szállt be a zebra melletti drosztnál (őt sem akadályozta senki ebben), mint aki savat ivott reggelire, olyan arccal szólongatott oda a társaságnak, az volt a kulcsmondata, hogy „hülyeséget csináltok, inkább adjatok munkát az embereknek…”
Az egyik résztvevő hölgy azt mondta a vonulás közepette: „Debrecen is felébredt”.

Zebraszerda Debrecenben – 2023. december 27.

Koppányi Szabolcs

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!