Papp László polgármester szerint ebben az évben a második ütem tervezési folyamatait indítanák újra, a megvalósítást pedig csak azután kezdenék el. A tervezettnél későbbi kezdéssel …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Papp László polgármester szerint ebben az évben a második ütem tervezési folyamatait indítanák újra, a megvalósítást pedig csak azután kezdenék el. A tervezettnél későbbi kezdéssel …
Nagy mennyiségű, ivóvízminőségűre tisztított vizet kapnak a debreceni ipari parkok a Keleti-főcsatornából, az ehhez szükséges fejlesztéseket pedig részben kormányzati támogatásból fedezik. Eközben a város környezeti …
A Debreciner 2024 decemberében számolt be arról, hogy a város egyik kedvelt kirándulóhelye, a Vekeri-tó szinte teljesen kiszáradt, bizonyos partszakaszain bűzlő haltetemek várták az oda …
Balázs Ákos válaszából arra lehet következtetni, hogy egyelőre pénz sincs a Civaqua-program folytatására. Papp László polgármester úgy látja, az önkormányzat teljesen törvényesen jár el, amikor …
A kormány számos, az Európai Unió által támogatott fejlesztést megnevezett Hajdú-Bihar megyét érintően.
Közlekedésfejlesztési programokra is elkülönítettek forrásokat.
A fideszes városvezetés úgy felbátorodott, hogy három sikertelen próbálkozás után ismét nekifutnak egy nemzetközi cím megpályázásának. Ezúttal Európa Zöld Fővárosa lenne a gazdaságát az autó- …
Jávor Benedek, a párt uniós tanácsadója szerint az eljárás azért is fontos, mert így egy külső szereplő bevonásával értékelik a beruházás felszín alatti vízbázisra gyakorolt …
Balázs Ákos alpolgármester bejelentette, 160 millió forintot fizet ki a város egy tanulmányért, amely alapján karbonsemleges ipari parkokat hoznának létre. A politikus szerint azok, akik …
Nem tartja magától értetődőnek, hogy Debrecen fideszes város, úgy látja, szükség van itt egy önálló zöld hangra. A pártvezető úgy gondolja, a politikusoknak mindenhová el …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved