Idén év végén nyújtják be a Civaqua-program folytatásáról szóló uniós projektet

A kormány számos, az Európai Unió által támogatott fejlesztést megnevezett Hajdú-Bihar megyét érintően.

Civaqua

Polgár Tóth Tamás

Március 6-án írtunk arról, hogy a kormány 40,46 milliárd forintot különít el a Civaqua-program folytatására. Egy június 20-i kormányrendelet felsorolja a 2021 és 2027 közötti európai uniós támogatási ciklus során a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) Plusz keretében megvalósítandó kiemelt projekteket, a táblázatban pedig számos Hajdú-Bihar megyét érintő beruházás is található. Ezek közül a legtöbb forrást a Civaqua-program mellett tüntették fel.

Új információ, hogy a Debrecen környékének vízháztartását javító projekt benyújtásának várható ideje 2024 negyedik negyedéve, tehát csak ezt követően folytatódhat a vízügyi fejlesztés. Az EU-s támogatáshoz a magyar központi költségvetés nem biztosít önerőt. Az anyag szerint a projekt célja a Hajdúhátság vízgazdálkodási fejlesztését segítő beruházások eredményeire építve a klímaváltozás hatékony kezelését segítő vízkészletgazdálkodási rendszer kiépítése, amelynek segítségével lehetővé válik a felszín alatti vízkészletek csökkenő tendenciájának megfordítása, valamint a meglévő természeti értékek, például a Nagyerdő és a Fancsika-tavak megvédése.

Civaqua

NT

A Civaqua-program első ütemét tavaly november 28-án adták át. Ennek során a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán keresztül bevezették Debrecenbe, biztosítva a Tócó-patak vízellátását. Ez a beruházás bruttó 16 milliárd forintból, európai uniós támogatás felhasználásával valósult meg.

Papp László politikai felelősséget vállalt, még három és fél éve van

A Civaqua-program egyike azon kevés jelenleg folyó debreceni óriásberuházásnak, amely kapcsán nincs komolyabb vita a városvezetés és az ellenzék között. Nézetkülönbségek legfeljebb azzal kapcsolatban szoktak kialakulni, hogy mikorra valósítható meg a Debrecen vízháztartását helyrehozó vízügyi program, továbbá melyik pártnak, pártoknak köszönhető a korábban évtizedekig félretett projekt elindítása.

A város közgyűlése 2021 júniusában tárgyalta a Momentum előterjesztését, amely szerint a testület szándéknyilatkozatot fogadott volna el a 2024. december 31-ig történő befejezésre. A javaslatot végül a Fidesz-frakció módosító indítványával fogadták el, amely alapján a program teljes végrehajtására 2027. december 31-ig „sor kerülhet”. Papp László (Fidesz) polgármester erre személyesen vállalta a felelősséget. „Ezért én a politikai felelősséget természetesen vállalom” – fogalmazott. Ez azt jelenti, hogy a program hátralévő részét három és fél év alatt kellene teljesíteni ahhoz, hogy a júniusban újraválasztott polgármesternek ne kelljen politikailag felelnie – már amennyiben tartja a szavát.

Debreceni közgyűlés – 2023. december 21.
Papp László
Koppányi Szabolcs

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) Plusz kiemelt Hajdú-Bihar megyei projektjei

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-1.2.21
Projekt megnevezése: Hajdúhátság vízgazdálkodásának fejlesztése – CIVAQUA program
Támogatást igénylő neve: Országos Vízügyi Főigazgatóság (konzorciumvezető), Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Projekt indikatív támogatási kerete: 40,46 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. IV. negyedév
Szakmai elvárások: A projekt célja a Hajdúhátság vízgazdálkodási fejlesztését segítő beruházások (a megvalósult Keleti-főcsatornából történő vízkivétel fejlesztés és nyomóvezeték) eredményeire építve a klímaváltozás hatékony kezelését segítő vízkészletgazdálkodási rendszer kiépítése, melynek segítségével lehetővé válik a felszín alatti vízkészletek mennyiségében bekövetkező negatív tendencia megfordítása, továbbá a meglévő természeti értékek megőrzése (Nagyerdő, Fancsika-tavak stb.).

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-1.2.21
Projekt megnevezése: Keleti-főcsatorna és övcsatornáinak I. böge (4+678 – 44+565) mederszelvény rekonstrukciós munkái
Országos Vízügyi Főigazgatóság (konzorciumvezető), Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Projekt indikatív támogatási kerete: 8,95 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. IV. negyedév
Szakmai elvárások: A projekt célja a Tiszántúl vízgazdálkodását segítő vízrendszer egyik legfontosabb főcsatornájának, a Keleti-főcsatorna vízszállító képességének visszaállítása. A főcsatorna szerepe a hatásterületén lévő vízigények megfelelő mennyiségű vízzel történő biztonságos kielégítése és a Körös-völgy felé történő vízátvezetés biztosítása, a fejlesztés továbbá közvetlenül hatással van a Hajdúhátság vízgazdálkodási fejlesztésére is.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-2.1.10
Projekt megnevezése: Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKMO 1)
Tunyogmatolcs Község Önkormányzata, Fülpösdaróc Község Önkormányzata, Géberjén Község Önkormányzata, Győrtelek Község Önkormányzata, Hajdúhadház Város Önkormányzata, Téglás Város Önkormányzata, Balkány Város Önkormányzata, Hajdúnánás Városi Önkormányzat, Hajdúdorog Város Önkormányzata, Létavértes Városi Önkormányzat, Kemecse Város Önkormányzat, Tiszarád Község Önkormányzata és Vasmegyer Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint a 362/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet szerint
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,17 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0,02 milliárd forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. II. negyedév
Szakmai elvárások: A beruházás keretében az érintett 2000 lakosegyenértékterhelést meghaladó kibocsátású szennyvízelvezetési agglomeráció megfelelő szennyvízkezelésének feltételei teljesülnek, annak érdekében, hogy a szennyvízközművel való lefedettség megközelítse a közműves ivóvízzel ellátott fogyasztók csaknem 100%-át. A projekttel szembeni szakmai elvárás, hogy Magyarország megfeleljen az uniós jogi követelményeknek a kijelölt határidőig. A beruházás keretében megvalósítják Tunyogmatolcs és térsége csatornaművei építésének II. ütemét, továbbá rekonstruálják Hajdúhadház és Téglás települések szennyvíztisztító telepét, és bővítik azok csatornahálózatát, kiépítik Balkány város szennyvízelvezető és szennyvíztisztító rendszereit, bővítik és korszerűsítik Hajdúnánás–Hajdúdorog és Létavértes szennyvízhálózatát és szennyvíztisztító telepét, valamint kiépítik a Kemecse központú agglomeráció szennyvízelvezető és -tisztító rendszereit.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-2.1.20
Projekt megnevezése: Ivóvíz minőség javító beruházás Monostorpályi településen
Monostorpályi Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint a 362/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet szerint
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,23 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0,03 milliárd forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. I. negyedév
Szakmai elvárások: A beruházással szembeni szakmai elvárás, hogy az érintett területen elsősorban az öt, a vízminőséget kiemelten befolyásoló komponens (arzén, bór, fluor, nitrit, ammónium) vonatkozásában a szolgáltatott közműves ivóvíz minősége feleljen meg az (EU) 2020/2184 irányelvben, valamint az 5/2023. (I. 12.) Korm. rendeletben rögzített paramétereknek, határértékeknek.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-2.1.20
Projekt megnevezése: Földes település ivóvízminőség-javító programja
Földes Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint a 362/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet szerint
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,43 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0,07 milliárd forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. I. negyedév
A beruházással szembeni szakmai elvárás, hogy az érintett területen elsősorban az öt, a vízminőséget kiemelten befolyásoló komponens (arzén, bór, fluor, nitrit, ammónium) vonatkozásában a szolgáltatott közműves ivóvíz minősége feleljen meg az (EU) 2020/2184 irányelvben, valamint az 5/2023. (I. 12.) Korm. rendeletben rögzített paramétereknek, határértékeknek.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-2.1.20
Projekt megnevezése: Északkelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1. (ÉKMO 1)
Berettyóújfalu Város Önkormányzata, Tiszadob Nagyközség Önkormányzata és Tiszadada Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint a 362/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet szerint
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,07 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0,02 milliárd forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. II. negyedév
Szakmai elvárások: A beruházással szembeni szakmai elvárás, hogy az érintett területen elsősorban az öt, a vízminőséget kiemelten befolyásoló komponens (arzén, bór, fluor, nitrit, ammónium) vonatkozásában a szolgáltatott közműves ivóvíz minősége feleljen meg az (EU) 2020/2182 irányelvben, valamint az 5/2023. (I. 12.) Korm. rendeletben rögzített paramétereknek, határértékeknek.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-2.1.20
Projekt megnevezése: Ivóvízminőség-javítás Hajdúbagoson
Hajdúbagos Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint a 362/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet szerint
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,05 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0,01 milliárd forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. II. negyedév
Szakmai elvárások: A beruházással szembeni szakmai elvárás, hogy az érintett területen elsősorban az öt, a vízminőséget kiemelten befolyásoló komponens (arzén, bór, fluor, nitrit, ammónium) vonatkozásában a szolgáltatott közműves ivóvíz minősége feleljen meg az (EU) 2020/2182 irányelvben, valamint az 5/2023. (I. 12.) Korm. rendeletben rögzített paramétereknek, határértékeknek.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-2.1.30
Projekt megnevezése: Keleti Főcsatorna Felszíni Ivóvíztisztító mű – Balmazújváros-HajdúnánásHajdúböszörmény távvezeték építése
Építési és Közlekedési Minisztérium és Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen működő Részvénytársaság konzorciuma
Projekt indikatív támogatási kerete: 6,40 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. I. negyedév
Szakmai elvárások: A beruházással szembeni szakmai elvárás, hogy a projekt keretében vállalt regionális ivóvízhálózatok hidraulikai és vízminőségi szempontból kedvezőbb átalakítása, módosítása és/vagy vízbázis átalakítása, víztermelés hatékonyságának javítása maradéktalanul megvalósuljon, a beruházással elérni kívánt cél teljesülését a projekt fenntartási időszaka során megfelelő módon alátámasztva.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-2.1.30
Projekt megnevezése: Keleti Főcsatorna Felszíni Ivóvíztisztító művének (Balmazújváros) és a Debrecen 1. sz. vízműig húzódó távvezetékek korszerűsítése az ivóvíz minőség javítása és az ellátás biztonságának növelése érdekében
Építési és Közlekedési Minisztérium és TRV Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. konzorciuma
Projekt indikatív támogatási kerete: 2,86 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. I. negyedév
Szakmai elvárások: A beruházással szembeni szakmai elvárás, hogy a projekt keretében vállalt regionális ivóvízhálózatok hidraulikai és vízminőségi szempontból kedvezőbb átalakítása, módosítása és/vagy vízbázis átalakítása, víztermelés hatékonyságának javítása maradéktalanul megvalósuljon, a beruházással elérni kívánt cél teljesülését a projekt fenntartási időszaka során megfelelő módon alátámasztva.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-2.3.10
Projekt megnevezése: Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése HajdúBihar megyében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre
Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint a 362/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet szerint
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,28 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0,04 milliárd forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. II. negyedév
Szakmai elvárások: A projekttel szembeni szakmai elvárás a projektterületen élők megfelelő hulladékgazdálkodási közszolgáltatással történő ellátásának biztosítása. A projekt keretében a HajdúBihar vármegyei hulladékgazdálkodási rendszerek komplex továbbfejlesztése, az előválogató kapacitás további fejlesztése, valamint az utóválogató kapacitás kiépítése valósul meg.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-3.2.1
Projekt megnevezése: Nyírségi és bihari vizes élőhelyek rehabilitációs programja
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Projekt indikatív támogatási kerete: 1,03 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. II. negyedév
Szakmai elvárások: A tervezett beruházások célja a projekthelyszíneken helyben keletkező felszíni vizek megtartása, a talaj nedvességtartalmának növelése, melyet árkok és csatornák megszüntetésével, műtárgyak építésével, vízutánpótlás biztosításával, valamint a mesterséges objektumok bontásával kívánnak elérni. Ezeken a területeken specialista fajok és élőhelyek találhatóak meg, melyek a lokális környezeti feltételek megváltozásával sérülhetnek vagy eltűnhetnek. A tervezett élőhely-rekonstrukciók során érintett területek kimagasló természetvédelmi értékű élőhelytípusok, melyek javításával, az élőhelyek degradációjának megszüntetésével számos védett és fokozottan védett faj hosszú távú megőrzése is biztosítható.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-3.2.1
Projekt megnevezése: Fás vegetációval borított területek és kunhalmok természetvédelmi kezelésének fejlesztése
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,43 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. III. negyedév
Szakmai elvárások: A projekt célja a fenntartható, természetközeli, tartamos erdőgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő erdők, fásvegetációval borított területek, valamint az inváziósan terjedő, idegenhonos fás szárú fajok terjedésével veszélyeztetett nem erdőművelési ágú területek (pl. kunhalmok, mocsárrétek, löszgyepek stb.) kezeléséhez szükséges géppark fejlesztésével, azaz a természetvédelmi kezeléshez és a folyamatos erdőborítást biztosító technológiához szükséges gépek, eszközök beszerzésével. A beszerzendő gépekkel történő természetvédelmi kezelés eredményeképp létrejövő fás vegetációval nem (inváziós fajoktól mentesített gyepterületek), vagy csak részben fedett (fás legelők) területek hosszú távú fenntartása kaszálással, legeltetéssel hatékonyan megvalósítható. Erdők esetében az így létrejött őshonos erdőtársulások az inváziós, idegenhonos fás és lágyszárú növényfajok betelepülésének megakadályozásával hosszútávon fenntarthatók.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-3.2.1
Projekt megnevezése: A Hortobágyi Öregtavak vízellátásának és természetvédelmi kezelésének fejlesztése
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,65 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. III. negyedév
Szakmai elvárások: A fejlesztés célja a Hortobágyi-Öregtavak halastórendszer extenzív akvakultúra fenntartására alkalmas tavainak működőképes állapotban tartása. A tervezett fejlesztéssel érintett tavak Hortobágy történetének legöregebb, mintegy 100 éves halastavai, melyek jelentősen feltöltődtek és erodálódtak. A halastavak töltő és lecsapoló műtárgyainak, a halastó egyéb létesítményeinek, úgymint a halárok és a halágy vízkormányzási feladatainak helyreállítása elodázhatatlan a jó ökológiai állapot megőrzése érdekében.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-3.2.1
Projekt megnevezése: A Természetvédelmi Őrszolgálat terepi jelenlétének fejlesztése a HNPI működési területén II.
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Projekt indikatív támogatási kerete: 0,63 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. IV. negyedév
Szakmai elvárások: A fejlesztés célja a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata terepi jelenlétének és munkavégzési feltételeinek további fejlesztése, hatékonyságának javítása 1. gépjárművek, illetve monitoring, valamint őrzést és felderítést segítő eszközök beszerzésével, 2. a Hortobágy és a Hajdúság–Dél-Nyírség Tájegységek jelenlegi központjainak korszerűsítésével, felújításával, tárolókapacitásainak bővítésével. A fejlesztés eredményeképp a helyszíni jelenlét mértéke nőni fog, ami visszatartó erővel bír majd a jogellenes cselekmények elkövetése szempontjából, egyszersmind a folytatólagosan elkövetett szabályszegések felderítése nagyobb arányban válik lehetségessé. Az eszközbeszerzések a napról napra végzett munka szempontjából helyenként már elengedhetetlenül szükségesek, ahogyan a nevesített tájegységirodák fejlesztése is az. Utóbbi beavatkozás szükségességét indokolja, hogy eredetileg nem Tájegység központnak épített épületekről van szó, így a felújítás mellett az irodai fejlesztés is kiváltképp fontos.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-3.2.1
Projekt megnevezése: A Tiszadobi és a Tiszatelek Tiszabercel ártér holtágrendszerének vízpótlása
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság konzorciumi partnerek: Debreceni Egyetem, Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Projekt indikatív támogatási kerete: 1 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. IV. negyedév
Szakmai elvárások: Az országos jelentőségű védett természeti területen és Natura 2000 területen található Tiszadobi holtágrendszerben zajló, részben természetes, részben a vízgazdálkodás változásaira visszavezethető, részben pedig az éghajlatváltozás eredményeként létrejött folyamatok a rendszer kedvezőtlen állapotát idézték elő, a vízpótlás sürgető fontosságúvá vált. Hasonló problémával küzdenek a szintén védett és Natura 2000 hálózatba tartozó Tiszabercel és Gávavencsellő közötti Marót-zugi-Holt-Tisza és Mocsolya nevű vízterek. Tiszadobnál a megfelelő megoldásra az utóbbi évtizedekben több megoldási javaslat is készült, egy műszaki előtanulmány elkészítése ad lehetőséget a legjobb megoldás megállapítására. A Marót-zugi-Holt-Tisza és Mocsolya vízterek stabil vízellátása megfelelő vízkormányzással, vízvisszatartással, illetve szükség szerint szivattyús vízpótlással megvalósítható. A megfelelő minőségű és mennyiségű víz bejuttatása után a terület állapota javulni fog, mind a víztestben, mind a környező védett és Natura 2000-es területeken.

Felhívás azonosítójele: KEHOP Plusz-3.2.1
Projekt megnevezése: A legeltetéshez, mint természetvédelmi célú kezeléshez kapcsolódó infrastrukturális feltételek komplex fejlesztése a Hortobágyi Nonprofit Kft-nél
Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft
Projekt indikatív támogatási kerete: 3 milliárd forint
Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő: 0 forint
Projekt benyújtásának várható ideje: 2024. II. negyedév Szakmai elvárások: A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. kezelésében lévő mintegy 7200 hektárnyi védett természeti terület, illetve Natura 2000 terület természetvédelmi kezeléséhez szükséges eszközrendszer fejlesztése, a kezeléshez használt állatállomány részére a megfelelő tartási körülmények biztosítása, a legeltetéssel történő hosszú távú kezelés feltételeinek megteremtése. A projekt keretében a fent leírt célok elérése érdekében a legelő állatok téli szállásainak teljes körű felújítása történne meg. A jó minőségű takarmány biztosítása érdekében az állatok takarmányozás technológiájának fejlesztése (etető utak kialakítása, takarmány kiosztás gépeinek beszerzése) tervezett. A legeltetés mellett a kezeléssel érintett területeken a természetvédelmi céloknak megfelelő gazdálkodás (szálas takarmány betakarítás) fejlesztése valósul meg eszközbeszerzés révén. A beruházásokkal és fejlesztéssekkel érintett területek a Társaság 3 nagy telelő telephelye. A telelő helyek állategészségügy előírások szerinti fejlesztésének eredményeként javul az állattartás technológiai színvonala. A hagyományos állattartó épületek (melyek egy része világörökségi oltalom alatt áll) megújulnak. A téli tartási körülményének javulása a tavasztól őszig terjedő természetvédelmi célú legeltetési időszakra biztosítja a megfelelő kondíciójú állatokat.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...