Lázárinfó, Hajdúböszörmény: „A plakát tanúsága szerint politikai kampányrendezvényt terveznek egy közoktatási intézmény épületében az iskolai tanév alatt!”
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Lázárinfó, Hajdúböszörmény: „A plakát tanúsága szerint politikai kampányrendezvényt terveznek egy közoktatási intézmény épületében az iskolai tanév alatt!”
Az emberi jogok és szabadságok, valamint Ukrajna európai jövőjének védelmében estek el.
Cikkünket frissítjük.
Muraközi István polgármester a Partizánnak arról beszélt, még senki nem tudja, milyen környezetszennyezéssel fognak járni a már felépült, de még üzembe nem helyezett akkumulátorgyárak.
A Tisza Párt elnöke szerint esélyesek arra, hogy mind a hat hajdú-bihari választókerületben nyerjenek.
Az eseményt munkaidőben tartják, és mindössze két nappal előtte hirdették meg a város honlapján.
A szociális szolgálatok és az egyház képviselői beszéltek: a gondozás és a házasság szerepét hozták szóba. – Debreczen, 1942. február 18.
A külgazdasági és külügyminiszter azt állítja, minden debreceni akkuipari beruházásról sajtótájékoztatót tartott, de ez nem igaz.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kampány hátralévő részében minden korábbinál nagyobb külföldi beavatkozás lesz a magyar politikába.
A szavazás eredménye jogerőre emelkedett, az ellenzék azonban törvénysértések sokaságára hivatkozva kéri az új választás kiírását. A helyi választási iroda a Fidesz győztes jelöltét és …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved