A politikus még januárban arról beszélt, elfogadja a község invitálását egy eseményre, ahol válaszolhat a helyiek kérdéseire. A Mikepércsi Anyák most hiába hívták meg, Papp …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A politikus még januárban arról beszélt, elfogadja a község invitálását egy eseményre, ahol válaszolhat a helyiek kérdéseire. A Mikepércsi Anyák most hiába hívták meg, Papp …
A miniszter szerint a környezethasználati engedélyből egyértelműen kiderül, mit írt elő a hatóság. Márpedig a kormányhivatal a debreceni CATL-gyárat nem kötelezte tisztított szennyvíz használatára, az …
Ha fogyasztás közben nem látsz habfoltokat („brüsszeli csipke”) a pohár, korsó falán, akkor az vagy zsíros volt, vagy koszos. Egyébként meg „a sör hab nélkül …
Évek óta figyelemmel kísérjük, mi történik a város világhírű szülötte szobrának előterében. Nem nagyon változik a város eltakarásos technikája.
Egyfajta keringő ez, jobb előre, bal mellé, jobb mellé, majd vissza… Zene nélkül. Vagy inkább néma versenyfutás.
A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Varga Zoltán szerint a tegnap bebizonyosodott, hogy Debrecen polgármestere „kényszeres hazudozó”, vagy „hasznos idióta”, hiszen átverte a debrecenieket, mikor azt …
Indul a belvárosi rendezvényszezon.
Sajnos olyan alapvető dolgokat sem egyszerű ilyen körülmények között leírni, hogy Debrecen vagy Debreciner, de igazából még csak azt sem, hogy dolog.
Akkoriban egymást érték a tüntetések a városban. Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő szerint Papp László vagy hazug, vagy semmit nem bíznak rá a városban. Az …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.