Napokon belül Rácz Róbert felel a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánított beruházásért. Pikó András kerületi polgármester korábban azt nyilatkozta, a kormány az ott élők megkérdezése nélkül …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Napokon belül Rácz Róbert felel a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánított beruházásért. Pikó András kerületi polgármester korábban azt nyilatkozta, a kormány az ott élők megkérdezése nélkül …
A döntőbizottság szerint súlyos jogsértést valósítottak meg a később győztesnek nyilvánított ajánlat bírálata során.
Napközben többször figyelmeztették a fesztiválozókat.
„Szeretnék találni egy lányt magamnak.”
A CATL most először jelent meg Kelet-Magyarország legnagyobb zenei fesztiválján. A Víztoronynál lévő színpad viseli a cég nevét.
A nyilvánosság bevonása nélkül adtak át egy CATL által bérelt üzemet, amelynek előzetesen a tervét sem jelentették be. A Debrecenben akkumulátorgyárat építő kínai cég már …
Az önkormányzati választáson várakozás alatt szereplő választási együttműködésben eredetileg fölmerült, hogy a későbbi rivális Gondola Zsolt Zoárdot kérjék fel közös polgármesterjelöltnek. Az ellenzéki pártok ernyőszervezetének …
A zenész-humorista úgy látja, a város legnagyobb problémáját a következő években az akkumulátorgyárak megjelenése jelenti.
Jelenleg egy debreceni székhelyű cég tulajdonolja a 18. században épült fogadót.
A követelést a banktól megvásárló cég és a liciten győztes vállalat között vezetői összefonódás van. Kummer Tímeáék nemcsak az otthonukat veszítették el, hanem pénzzel is …
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved