Napokon belül Rácz Róbert felel a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánított beruházásért. Pikó András kerületi polgármester korábban azt nyilatkozta, a kormány az ott élők megkérdezése nélkül vágott bele a fejlesztésbe, az építkezés pedig lakosságcseréhez vezethet.
A hajdú-bihari főispánt jelölte ki a kormány a Józsefváros vezetése által kritizált campusépítés koordinálására
Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei főispánt jelölte ki a kormány a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusának bővítésével és fejlesztésével kapcsolatos ügyek koordinálására – derül ki egy július 29-én megjelent kormányrendeletből. A rendelet szerint a beruházáshoz kapcsolódó közigazgatási hatósági ügyekben a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal fog eljárni. A jogszabály a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
Az egyetem honlapján olvasható információk szerint az új campus építésének keretében laborokat, informatikai és műszaki kutatóközpontokat, modern egyetemi könyvtárat és ahhoz tartozó olvasótermeket, valamint több száz szakkollégiumi férőhelyet és sportpályát is létrehoznak, az új létesítményben hangversenyeket és koncerteket is rendeznének.
A helyiek többsége nem támogatja a beruházást az önkormányzati felmérés szerint
A Magyar Rádió volt területére tervezett építkezésről Pikó András (független), Józsefváros polgármestere korábban a helyi önkormányzati lapban azt nyilatkozta: a kormány „úgy hoz egy teljes egyetemi negyedet a városrészbe, hogy semmiféle érdemi egyeztetés nem folyt az érintett lakossággal, sem az önkormányzattal”. A beruházásról az önkormányzat tavasszal lakossági felmérést végzett, amely alapján a környéken (a Palotanegyedben) élők 52 százaléka nem támogatja a campusépítést, 22 százalékuk részben támogatja azt, és csak 26 százalékuk foglalt egyértelműen állást a beruházás mellett. A Telex pedig július 12-én arról írt, hogy Pikó András szerint a fejlesztések a most ott élők kivásárlása és otthonvesztése mellett valósulna meg, ők pedig nem támogatnak olyan beruházást, amely a lakosság cseréjével vagy elvesztésével jár.
A campusfejlesztést korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították.