Több tízezren Azahriah debreceni koncertjén, a Campus szervezői most megbirkóztak a karszalagok kiadásával

Napközben többször figyelmeztették a fesztiválozókat.

Fotó: Polgár Tóth Tamás

2023-ban a Campus Fesztivál harmadik estéjén komoly felháborodást váltott ki, hogy sokaknak több órát kellett sorban állniuk az addig át nem vett karszalagjaikért, mivel ezrek próbálták egyszerre megtenni ezt, közvetlenül Azahriah koncertje előtt.

Magyarország jelenlegi legnépszerűbb zenei előadója idén is fellépett a fesztiválon, de a tapasztalataink szerint ezúttal nem voltak problémák sem a karszalagok átvételénél, sem a beléptetésnél.

Fotó: Koppányi Szabolcs

A szervezők idén többször figyelmeztették a fesztiválozókat. Július 25-én délelőtt a Campusfeszt közösségi oldalán arra hívták fel a figyelmüket, hogy Debrecenben több helyszínen is van lehetőség a karszalagok felvételére, 15 óra 16 perckor pedig arról posztoltak, hogy a csütörtöki napijegyek 75 százalékát még nem váltották be. A figyelmeztetések a jelek szerint hatottak, ugyanis nemcsak munkatársaink nem tapasztaltak fennakadásokat a belépésnél, hanem ilyen jelzést sem kapott a szerkesztőségünk.

Fotó: Polgár Tóth Tamás
Fotó: Polgár Tóth Tamás

Eközben Azahriah idei koncertjén 2023-hoz képest is sokkal többen jelentek meg, több tízezren igyekeztek legalább kivetítőn keresztül látni a huszonkét éves énekes-dalszerzőt.

Fotó: Polgár Tóth Tamás

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!