Október 13-án leáll a Debrecen-Nagykereki vasútvonal, ami jelenleg a debreceni Déli Gazdasági Övezeten is keresztülmegy a CATL-akkumulátorgyár közelében. Mint azt a Debreciner is megírta, az akkugyár a 106-os vasútvonaltól nyugatra eső területekre terjeszkedne a továbbiakban, ezért ott a vasutat is felszámolják. (A 106-ossal kapcsolatos korábbi nyilatkozatokról és ígéretekről a Még az év vége előtt átadják a 106-os vasútvonal területét a bővülő CATL-akkumulátorgyárnak című cikkünkben számoltunk be részletesen idén nyáron.)
Ez a második legforgalmasabb mellékvonal az országban, aminek az Átlátszó augusztusi cikke szerint fokozatosan hagyták romlani az állapotát. A cikkben arról írnak, öt évvel ezelőtt példamutató összefogással álltak ki helyi önkormányzatok, erejükön felül újították fel a vasútállomásokat, mert tudták, a településeik mennyire függenek Debrecentől.
A Debrecenhez tartozó Szepes városrészben élők folyamatosan követik az ipari terület és a repülőtér fejlesztéseit, egymás között terjesztik a hozzájuk eljutó új információkat. Az egyikőjük megtalált egy, az Építési és Közlekedési Minisztérium Hajdú-Bihar megyében tervezett beruházásairól szóló dokumentumot, amiben a 106-os vasútvonal új tervezett útvonala is szerepel.
A 2024 végén nyilvánosan közzétett dokumentumban számos olyan infrastrukturális fejlesztésről is szó van, ami a debreceni ipari területekhez való hozzáférést segíti. Írnak a keleti elkerülőről, a 354-es főút egy szakaszának négysávosításáról, de több vasúti fejlesztést is felsorolnak. A dokumentum szerint 2024 augusztusában aláírták a tervezési megállapodást, a nyertes ajánlattevő az UNITEF Zrt. bruttó 379 millió forintos ajánlattal. A dokumentumban az szerepel, hogy az engedélyezési tervek várhatóan 2025 júliusában, a kiviteli tervek pedig várhatóan 2026 áprilisában fognak rendelkezésre állni.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium a vasútvonalról ezt írja: „A fejlesztés célja a Debrecen, Déli Ipari Park (Déli Gazdasági Övezet, DGÖ) bővítése és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér (DNR) tervezett kifutópályahosszabbítása miatt a területen jelenleg áthaladó 106. számú Debrecen-Nagykereki (-Létavértes, 107) vasútvonal nyomvonalának korrekciója, illetve tehervonati terminál kialakítása, melyből vontatóvágány ágazik ki egy új, a DGÖ területén található tervezett közraktárhoz.A fejlesztés összefüggésben van a Debrecen-Nagyvárad vasútvonal fejlesztésével, mivel az részben a vasútvonal nyomvonalát használja fel, de távlatban a Budapest-Kolozsvár nagysebességű részeként is tud szolgálni.”

Lakható környék, de egy kicsit zajos lesz. Én szeretem” – mondta Kállai Barnabás, aki nem szeretne elköltözni Szepesről
A dokumentumban szereplő tervek szerint az új nyomvonal Szepes városrész mellett menne el, részben pedig áthaladna azon, egy olyan telken is, ahol jelenleg is élnek. A városrész mellett haladó nyomvonal gyakorlatilag a kertek végében, néhol egy-egy lakóház ablaka alatt menne el a tervek szerint.
A Debrecinernek nyilatkozó szepesiek nagyrésze nem ragaszkodik az ingatlanjához, viszont nem szeretnék áron alul eladni az önkormányzatnak a telküket. A városrészben látható, hogy a debreceni önkormányzat által eddig felvásárolt telkek elgazosodtak, úgy tűnik, nem terveznek rájuk új ingatlanokat.
„Mikor fogjuk megtudni, hogy mikor kell elköltöznünk? Mert az biztos, hogy el kell, nem fogunk itt maradni, különben nem vásároltak volna fel huszonnégy házat” – mondta a Debrecinernek Bordás Imre szepesi lakos.

A helyiek szerint a piaci árnál jóval alacsonyabb összeget ajánl az önkormányzat, az egyik ingatlantulajdonosnak például 10 653 forint/négyzetméter árat állapított meg a kirendelt értékbecslő, végül 4205 forintos négyzetméterárat kínált az önkormányzat a közel háromezer négyzetméteres telekért. A helyiek arról panaszkodnak, hogy a környező kistelepülés sem tudnak ennyi pénzért ingatlant vásárolni, Szepes pedig a Déli Gazdasági Övezet fejlesztésével pedig egyre élhetetlenebb hely lesz.
„Én semmiképpen nem maradnék, még ha kiláncolnak ide, akkor sem. Ha megkapjuk az árat, amit az önkormányzat határozott meg az először felvásárolt házaknak, akkor átadom az ingatlant” – válaszolta a Debreciner kérdésére Molnár László.

A szerintük újabban jelentősen alulárazott ingatlanokon kívül a helyieket továbbra is aggasztja a közlekedés. Néhány hete jelent meg a Debrecinerben, hogy Szepesen viszik keresztül az akkuipari üzemek vízvezetékét, s ez jelentősen megnehezíti a gyakorlatilag egy hosszú dűlőből álló városrészen élők közlekedését. A helyiek szerint szeptember 20-án kaptak egy értesítést, hogy 29-én megváltozik a forgalom, a buszok a dűlő végén, az autók egy szervízúton közlekedhetnek. A szervízút egysávos földút a debreceni hulladéklerakó irányába, ide terelnék a busz- és kamionforgalmat is a vízvezetékek lefektetésének ideje alatt. Az itt élők szerint esélytelen, hogy a kétirányú forgalom normális keretek között működhet ezen az útvonalon.
Szepes az a városrész, amelyről Papp László (Fidesz) polgármester 2024 februárjában azt mondta, élhetetlenné válik majd a reptéri futópálya átalakítása miatt. A legutóbbi szepesi látogatásunkkor arról is megkérdeztük a helyieket, meddig tartják élhetőnek ezt a környéket. A legtöbben 1-2 évről, legfeljebb 3 évről beszéltek, de olyan is van, aki egyáltalán nem szeretné eladni az ingatlanját, nem számol az elköltözéssel.













