Balázs Ákos szerint már idén eljuthat a víz a Tócó-patakba, de valójában még több mint egy év van hátra a beruházásból. Az alpolgármester arról is …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Balázs Ákos szerint már idén eljuthat a víz a Tócó-patakba, de valójában még több mint egy év van hátra a beruházásból. Az alpolgármester arról is …
A 60 százalékos kormányzati támogatással megvalósított projekt során összesen 14 töltőberendezést is kialakítottak Debrecenben, valamint kiépítették az energetikai infrastruktúrát. Papp László polgármester és Pósán László …
A városvezetés szakmai konzultációt és a széleskörű nyilvánosság biztosítását ígéri Magyarország eddigi legnagyobb beruházása kapcsán. A közgyűlési ellenzék nem látja biztosítottnak, hogy a gyár nem …
Netreba Vitalij, a debreceni ukrán nemzetiségi önkormányzat elnöke a Debrecinernek elmondta, az általuk szervezett eseményen részt vevők döntő többsége menekült, többeknek a férje most is …
Debrecen polgármestere úgy látja, a hungarocellszobrokat felvonultató karneválban benne van a debreceniek szépség iránti vágya, a magyarság összetartozásának élménye és a többi nemzet iránti megbecsülés …
Papp László, Debrecen polgármestere szerint a város ipari parkjainak megtelése esetén sem fog a település annyi vizet fogyasztani, mint az 1980-as évek közepén. Nagy István …
A debreceni főtéri díszkivilágítás megy egész éjjel, csak akkor kapcsolják le reggel, amikor a közvilágítást is.
Orbán-kori kulákokról, jogbiztonságot veszélyeztető törvénymódosításokról és a miniszterelnök Putyin-pártiságáról is beszéltek a rendezvényen, amelyet a nyár egyik legmelegebb napján tartottak.
Három újságíró beszélget az elmúlt napok aktualitásairól csütörtökönként a Magyar Hang szerkesztőségében. Így történt ez tegnap is. VIDEÓ
A polgármester elmondta, még nincs forrás a pallagi teniszközpont építésére, de szeretnék erre alkalmassá tenni a Nagyerdő melletti területet. Főispánozás is volt az ülésen.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved