A diákok elleni gumibotozás és könnygáz miatti tüntetésen több Hajdú-Bihar megyei civil és politikus is részt vett. A tiltakozó nők fehér virágokat adtak át a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A diákok elleni gumibotozás és könnygáz miatti tüntetésen több Hajdú-Bihar megyei civil és politikus is részt vett. A tiltakozó nők fehér virágokat adtak át a …
Van közöttük, aki már több mint egy éve él Debrecenben menekültként. Az apák odaát állnak helyt a háborúban, az anyák, nagymamák, gyerekek ideát túlélnek.
Olajos Vajk szerint a tiltakozók győzelmet arattak, lelepleződött, hogy a kormány hazudott az oktatással kapcsolatban.
Polgáriak és környékbeliek készítettek disznótoros ételeket, köztük a térség jellegzetességét, a hurka-pitét.
Fábián István szerint ellentmondásos adatokat közöltek a kínai CATL akkumulátorgyár-beruházásával kapcsolatban. Figyelmeztetett, a lítiumakkumulátor-technológia jelentős környezeti hatásokkal jár, és egyáltalán nem dőlt még el, hogy …
Az akkumulátorgyári építkezés előkészítése Debrecen határában.
Hatvan utca eleje, 2023. március 24.
A Covid-járvány utáni nyitás óta nem rendeztek olyan slam poetry versenyt Debrecenben, ahol bajnokot avatnak. Több év után az is kérdéses volt, hogy újra megtalálj-e …
Három újságíró beszélget az elmúlt napok aktualitásairól csütörtökönként. Így történt ez tegnap is. VIDEÓ
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.