A debreceni önkormányzat nem rendez saját majálist, Papp László Pallagon mond beszédet. Ettől függetlenül több programot találhatunk Debrecenben és környékén, ha szervezett programokon töltenénk a …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A debreceni önkormányzat nem rendez saját majálist, Papp László Pallagon mond beszédet. Ettől függetlenül több programot találhatunk Debrecenben és környékén, ha szervezett programokon töltenénk a …
Ezen a hétvégén négy településen rendeznek gasztronómiához köthető eseményeket Hajdú-Bihar megyében: Nádudvaron, Hajdúszoboszlón és Újtikoson az ételek kapják a főszerepet, míg Kabán szüreti felvonulás lesz. …
Azokon a településeken, ahol már nincs orvosi ügyelet, okafogyottá vált a gyógyszertárak készenléte is?
Szokás szerint az udvarló legény állítja május elsejére virradóan az éj leple alatt szerelme portájánál.
Pappné Gyulai Katalin neve mostanság sokat volt olvasható, hallható a nem kormányszimpatikus magyar médiában, ugyanis a 2,5 millió forintos jutalmával ő az országos rekorder.
A folyamatos kampányolás jó terepei a gyermekintézmények. Itt nem áll útjába senki a politikai akciózásnak.
A tízezernél kevesebb lakossal rendelkező Nádudvaron több az aktív fertőzött, mint a harmincezres lélekszámú Hajdúböszörményben. Debrecen és Hajdúnánás polgármestere is megkapta a második védőoltását. Polgáron …
Megyeszerte csökken az új fertőzöttek száma, de az előző héten is voltak újabb halálesetek. Saját dolgozói számára alakított ki oltópontot a hajdúböszörményi Tungsram-gyár. Polgáron a …
A fertőzöttek száma több hajdú-bihari városban is csökkenni kezdett, de a polgármesterek beszámolói szerint még mindig sokan vannak kórházban, és folyamatosan újabb életeket követel a …
Szinte mindenhol romlik a járványhelyzet, de a beoltottak köre is egyre nő. Létavértesen ugyanakkor folytatta videós kampányát az önkormányzat, mert alacsony a vakcinát kérők száma. …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved