NASS

Örömnap! – Szombaton Hajdú-Bihar megye több településén lesz lehetőségünk belekóstolni a vidéki életbe

Ezen a hétvégén négy településen rendeznek gasztronómiához köthető eseményeket Hajdú-Bihar megyében: Nádudvaron, Hajdúszoboszlón és Újtikoson az ételek kapják a főszerepet, míg Kabán szüreti felvonulás lesz. Annyi bizonyos, hogy egyik helyszínen sem maradnak a látogatók étel, ital és szórakozás nélkül – ízlés kérdése, hogy kinek melyik a legszimpatikusabb.


öhön - slambuc
Slambuc

A sort a XXI. Nádudvar Napja indítja. Szeptember 8-án, pénteken este a 8 órakor kezdődik az ünnepi köszöntő, amelyet a Bikini koncertje követ, végül pedig tűzijátékkal zárul a nap. Szombaton, szeptember 9-én már jóval több programból választhatunk. Reggel 8 órakor kezdődik a közösségi főzés. A főzőversenyben résztvevők minimum négyfős csapatokkal jelentkezhettek a megmérettetésre. A verseny leírása alapján nincs meghatározva, hogy ki mit rakjon a bográcsába: „a résztvevő csapatoknak a helyszínen kell sütni-főzni hagyományos vagy a korszerű gasztronómiának megfelelő ételeket”. A város napján az ideérkezőknek lesz lehetősége megnézni a Sportcenternárium című kiállítást, valamint különféle zenei- és táncelőadásokat láthatnak az Ady téren. Idén sem marad el a lovasbemutató, és kutyásbemutató is szórakoztatja a látogatókat. Emellett egyéb programok is lesznek, többek között lovagoltatás, de ki lehet próbálni a rodeó bikát vagy a falmászást is, a 21. városnap a Fiúk együttes koncertjével zárul.


Nádudvar

Facebook

Nádudvartól nem messze, a hajdúszoboszlói reptéren is próbára tehetik tudásukat a főzésben jeleskedők szeptember 9-én, ám itt kizárólag slambuccal vagy birkát tartalmazó étellel tudnak bizonyítani a csapatok. A Szoboszlói Birka- és Slambucfőző Örömnapot immáron 24. alkalommal rendezik meg, az érdeklődők itt sem csak a főzés folyamatába pillanthatnak be. A délelőtt 9 órától kezdődő programokon többek között láthatnak siklóernyő versenyt, itt is fellép több tánc- és énekcsoport, valamint egy óriástortát is felszeletelnek. Hajdúszoboszlón az utolsó fellépő délután 3 órakor a Kerozin lesz, az örömnap zárása pedig az ezt követő retro party.


Hajdúszoboszló

Facebook

Ugyancsak Nádudvar szomszédságában, Kabán szintén ezen a szombaton 8 órai ébresztéssel indul útjára a XVIII. Kabai Szüreti Felvonulás és Bál. Igaz, ezen az eseményen inkább az ital lesz középpontban, itt is számos fellépő fogja szórakoztatni az útvonalon (Kutrica-István király utca-Rákóczi utca-Mátyás király utca-Árpád fejedelem utca-Vörösmarty utca-Petőfi utca-Eötvös utca-Főtér-Rákóczi utca-Sportpálya) a felvonuláson résztvevőket. A versenyezni vágyók Kabán nem főzésben, hanem csergetésben mérhetik össze tudásukat. Az esemény a táncos-zenés műsorokat és Kovács Kati fellépését követően szüreti bállal zárul.


Kaba

Facebook

Még mindig Hajdú-Bihar megyében, de kissé távolabb ugyancsak szeptember 9-én Újtikoson a tészta szerelmesei szállhatnak versenybe. A település központjában 8 órától főzőversennyel kezdődik a XV. Tésztafesztivál, majd 9 órától egyéb versenyszámokban is el lehet indulni: sütemények, pálinkák, szörpök, lekvárok és tésztamakettek közül választja ki a zsűri a szerinte legjobbat. A rendezvényen fellépnek helyi és térségi kulturális csoportok, lesz tombolasorsolás, illetve itt is lehetőség adódik lovaglásra, lovaskocsizásra, valamint több gyermekeknek szóló program is lesz. Az eseményt Újtikoson este 8-kor a Konyha zenekar koncertje zárja.


Újtikos

Facebook

NASS – a Debreciner ajánlórovata.

Ha fontosnak tartod, hogy a Debreciner folytathassa a munkáját, akkor támogasd! Rajtad múlik!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!