Tartják magukat a 2019-ben megkötött pártközi megállapodáshoz, amely szerint az elhunyt képviselőt eredetileg delegáló szervezet dönthet az adott személy pótlásáról. A Szocialista Párt debreceni alelnöke …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Tartják magukat a 2019-ben megkötött pártközi megállapodáshoz, amely szerint az elhunyt képviselőt eredetileg delegáló szervezet dönthet az adott személy pótlásáról. A Szocialista Párt debreceni alelnöke …
A rendőrség, a városvezetés, valamint a legtöbb ellenzéki képviselő is dicsérte a közbiztonságot annak ellenére, hogy több mutatóban is romlott a helyzet 2021-hez képest. Ellenzéki …
A hírről párttársai számoltak be a közösségi médiában.
Milliárdokért ad el az önkormányzat tócóvölgyi ingatlanokat, hogy fedezni tudja a DKV veszteségét. Az ülés komolyabb viták nélkül zajlott le és többnyire egyhangú szavazásokat hozott. …
Ugyanaz a testület díjazna cívisházakat, amely néhány hónappal korábban egyszerre négy történelmi épületet is lebontásra ítélt egy bevásárlóközpont bővítése miatt. A Liget lakópark fejlesztése miatt …
Kiss László két írásbeli interpellációjára kapott szóbeli választ. Szerinte a megyei közgyűlés elnökének küzdenie kellett volna azért, hogy az országos döntéshozók belássák, abszurd lépés felszámolni …
A politikus szerint a debreceniek mindig túl tudtak lépni a „megrögződéseken”, ha azok a fejlődés gátjává váltak. A beszéde végén Bocskai-szablyát vett át Hajdú-Bihar Vármegye …
A Szolidaritás elnökségi tagja a januárban elhunyt DK-s Gulácsi Anna Ilona mandátumát kapta meg. Úgy gondolja, a birtokában lévő program segítségével biztosítani lehet a déli …
Az akkumulátorgyárról, a közösségi közlekedésről, valamint arról is szólt a diskurzus, át kell-e adnia a városnak a saját tulajdonát ingyen az egyházaknak, ha ezt törvény …
Az előterjesztésekből az is kiderült, hogy a városvezetés szerint jelenleg kihasználatlanok a város bölcsődéi.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.