A hosszú vita során számos ellenzéki politikus érvelt a klub megvétele ellen, a határozati javaslat elfogadásánál viszont nemmel csak a DK szavazott, a Momentum tartózkodott, …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A hosszú vita során számos ellenzéki politikus érvelt a klub megvétele ellen, a határozati javaslat elfogadásánál viszont nemmel csak a DK szavazott, a Momentum tartózkodott, …
A Fidesz szerint felelőtlenség lett volna határidőkhöz kötni a fejlesztéseket. A Momentum tartózkodott, Madarasi István (MSZP) és Kőszeghy Csanád Ábel (korábban Jobbik, most független) viszont …
Mándi László már levélben is kérte Papp Lászlót, hogy ismertesse velük a Debrecen 2030 programot. Madarasi István szerint az eddig információk alapján a Fidesz csak …
Egyetlen ellenzéki módosító indítványt sem támogatott a Fidesz, cserébe egyik ellenzéki képviselő sem szavazta meg a város 2020-as büdzséjét. Varga Zoltán érzelmes búcsút vett a …
A Jobbik szerint még így sem teljesíthetetlen a feladat, és a Momentum is megpróbál alkalmazkodni. Az MSZP képviselője szerint pedig sokan el sem olvassák rendesen …
A párt országos vezetésének ma nyilvánosságra hozott véleménye teljesen ellentétes a debreceni képviselője álláspontjával.
Az LMP élből elutasítja, míg a Jobbik támogatja a kormánydöntést, a Momentum és az MSZP pedig ingatlanbizniszt sejt a beruházás mögött.
Ismét az egyhangú szavazások dominálták a debreceni közgyűlést, amely kis híján bohózatba fulladt Papp László és Varga Zoltán szóváltását követően.
2019 utolsó debreceni testületi ülése igazán karácsonyi hangulatban telt december 12-én: viták nem voltak, a 14 előterjesztésből 10 alkalommal egyhangúlag támogatták a fideszes elképzeléseket a …
A közgyűlésen kiderült, hogy távozik a Debreceni Nemzetközi Iskola igazgatója, az intézmény ösztöndíjára eddig csak tizenegyen jelentkeztek. Az ellenzéki javaslatokat a fideszes többség rendre leszavazta, …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved