Az LMP élből elutasítja, míg a Jobbik támogatja a kormánydöntést, a Momentum és az MSZP pedig ingatlanbizniszt sejt a beruházás mögött.
Eddig kihagyták a Természettudományi Múzeum költöztetéséből a debreceni ellenzéket
A Debreciner is írt arról, hogy a kormány döntése értelmében még idén kiköltöztethetik a Természettudományi Múzeumot a jelenlegi fővárosi helyéről, majd Debrecenbe pakolják át. A hírnek nem mindenki örül. Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely mellett az MTA elnöksége is egyhangúlag aggályosnak tartotta a költöztetés tervét.
Mivel eddig nem túl sok részlet került napvilágra a projekttel kapcsolatban, megkérdeztük az ellenzéki pártok debreceni politikusait, hogy őket tájékoztatta-e már bármilyen konkrétumról Papp László polgármester. A válaszaikra azért is voltunk kíváncsiak, mert Papp a napokban már nyilatkozott is arról, hogy Debrecen örömmel befogadja a múzeumot.
Érdeklődtünk arról is, hogy ők maguk és pártjaik mit szólnak a költözéshez. A kérdéseinkre Mándi László (Momentum), Kőszeghy Csanád Ábel (Jobbik), Madarasi István (MSZP) és Jármi Péter (LMP) válaszolt. Megkerestük Varga Zoltánt, a DK debreceni vezetőjét és önkormányzati képviselőjét is, aki hamarosan parlamenti képviselőként folytatja a politizálást, de egyelőre nem reagált a kérdéseinkre. Amint válaszol levelünkre, cikkünket frissítjük.
Semmiről sem tájékoztatták a helyi ellenzéki pártokat. És a Fideszt?
A válaszokból kiderül, hogy sem a helyi Momentumot, sem a Jobbikot, sem az MSZP-t, sem az LMP-t nem tájékoztatták hivatalos formában a Természettudományi Múzeum költözésének tervéről vagy már tényéről, még a debreceni képviselő-testület tagjait sem, ők is csak a sajtóból értesülhettek. Ugyanígy nem rendelkeznek semmilyen információval arról, hogy hová is költözhet a múzeum. Ez annak fényében különös, hogy Papp László korábban azt nyilatkozta, hogy már több szóba jöhető helyszínt is vizsgál a város vezetése. Ezek szerint a helyi ellenzéket eddig egyáltalán nem vonta be a városvezetés a folyamatba, de arról sincs tudomásunk, hogy a debreceni Fidesz-frakció tagjai kaptak-e bármiféle tájékoztatást.
Madarasi István szerint a Természettudományi Múzeum majdani helyét illetően találgatni azért lehet. „Meg kell nézni, hol van Fidesz-közeli érdekeltségű tulajdon. Nagyerdő? Keleti városrész? Vagy netán a Mészáros-érdekeltségbe tartozó volt MÁV Járműjavító telepe?” – tette föl a kérdést a szocialista politikus, aki szerint gyorsan kell dönteni, mert már biztosan türelmetlen az értékes budapesti ingatlan leendő hasznosítója.
Az LMP szerint előbb a Latinovits Színházat kéne befejezni
A pártok közül a leginkább az LMP ellenzi a múzeum költözését. Jármi Péter, a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint semmilyen szakmai álláspont nem támasztja alá, hogy Debrecennek vagy a múzeumnak jó lenne a költözés. „A debreceni városvezetésnek először a már régóta félkészen álló Latinovits Színházat kellene befejeznie, mielőtt egy ilyen nagyívű projektbe belevág. Ha ezt a hozzáállást vesszük alapul, talán az évszázad közepére el is készülne teljesen, és meg is nyílna” – fogalmazott Jármi, majd hozzátette, hogy a költözés rengeteg kérdést vet fel, amelyekre még nincs válasz.
Erőből vitte át a Fidesz, ezért a Momentum nem támogatja
A Momentum szerint támogatandó, hogy országos jelentőségű intézmények költöznek Debrecenbe, hiszen ez valamennyire enyhítene az ország Budapest-központúságán. Mándi László úgy gondolja, hogy nem lenne szakemberhiány sem, hiszen Debrecen egyetemváros. Úgy fogalmazott ugyanakkor, hogy a helyzet kezelése „kifejezetten fideszesre sikerült”: szerintük ez egy senkivel nem egyeztetett, átgondolatlan és erőből meghozott döntés. A politikus érvként azt is felhozta, hogy hatalmas költséggel járna a költözés, rengetegen veszítenék el az állásukat, illetve a szakértői vélemények alapján a gyűjtemény is komoly károkat szenvedne.
A múzeum Debrecenbe költöztetése helyett a helyi Momentum inkább olyan projekteket támogatna, mint a Magyar Innováció Házának itteni felépítése. „Debrecen régiós központtá fejlesztése szerintünk is fontos cél. Ezt azonban nem úgy kell elkezdeni, hogy Palkovics László vagy bárki más Budapesten kitalálja, hogy kell neki egy értékes épület, de nincs hová ‘kidobnia’ a benne lévő múzeumot, ezért gyorsan keres neki valami helyet egy vidéki nagyvárosban” – írta Mándi, majd hozzátette, hogy olyan átgondoltabb fejlesztési koncepciót szeretnének látni, amelyben a kezdeményező fél inkább a város, nem pedig a kormány.
Az MSZP szerint Papp Lászlóéknak közük sincs a beruházáshoz
A szocialista Madarasi István szerint is elsősorban ingatlanbizniszként értelmezhető a múzeum költözése, amelynek ő egyébként örülne, így viszont nem támogatja a projektet. „A Fidesz-kormány semmit sem tesz érdek nélkül. Ehhez az ügyhöz Papp Lászlónak és a debreceni Fidesznek annyi köze van, mint nekem a fellegekben lebegő főpályaudvar megvalósításához. Lehet róla beszélni, nagyokat mondani és szembeállítani Debrecent a fővárossal. A lényeget akkor sem tudják elrejteni: ez egy igazi ingatlanbiznisz lesz múzeumi körítéssel” – fogalmazott Madarasi.
A jobbikos képviselő számára elfogadhatatlanok az MTA elnökségének érvei
Az ellenzéki politikusok közül leginkább Kőszeghy Csanád Ábel támogatja a múzeum költöztetését, habár hangsúlyozta, hogy pártjának még nincs hivatalos álláspontja a kérdésben. Mándihoz hasonlóan ő is a főváros-központúság csökkenését látja a kezdeményezésben, ezt pedig örömtelinek tartja. „Sajnos eddig minden hasonló próbálkozás kútba esett, az egykori hivatalos bejelentés ellenére végül a Földművelésügyi (jelenleg Agrár-) Minisztérium sem került Debrecenbe” – sajnálkozott Kőszeghy, majd arról írt, hogy habár olvasta az MTA elnökségének a költözés ellen felhozott érveit, azonban a gyűjtemény esetleges károsodását illető, kifejezetten szakmai felvetést leszámítva nem csak hogy nem ért egyet ezekkel, de vidékiként egyenesen elfogadhatatlanoknak nevezte azokat. „A költözés budapesti ellenzői úgy tesznek, mintha Debrecen a világ végén lenne, és az országban áthidalhatatlan távolságok akadályoznák a dolgozókat és látogatókat az új helyszín megközelítésében. Mi, Debrecenben élők tudjuk, hogy ez távolról sem igaz” – fogalmazott a jobbikos politikus, majd hozzátette, hogy akkor támogatja a múzeum Debrecenbe költöztetését, ha azt megfelelő helyszínen, színvonalas épületben rendezik majd be.
Kapcsolódó anyagok:
– Még az idén elköltöztetik a Természettudományi Múzeumot – Majd Debrecenben lesz
– Tragikusan rossz döntés a múzeum Debrecenbe költöztetése
– Nagyerdő? Fancsika? Tankúsztató? Belváros? Hová építik a Debrecenbe költöző múzeumot?
– Az év végéig levezényelhetik a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költözését
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!