Sajtótájékoztatót tartott július 5-én Debrecenben az LMP, ahol a párt reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt heti kínai nyilatkozatára, amely szerint hamarosan két újabb …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Sajtótájékoztatót tartott július 5-én Debrecenben az LMP, ahol a párt reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter múlt heti kínai nyilatkozatára, amely szerint hamarosan két újabb …
Arról a 320 milliárd forint állami támogatásról volt szó egy szombati – június 10. – sajtótájékoztatón, amit akkumulátorgyárak megépítése helyett lakáskorszerűsítésekre vagy a közösségi közlekedés …
A Mi Hazánk Mozgalom önálló indulása miatt teljes ellenzéki összefogás biztosan nem lesz, a Szolidaritás csak civilekkel fogna össze, a többi válaszoló szervezet pedig még …
A Fidesz politikája miatt az elnéptelenedő Detroit sorsára juthat Debrecen – figyelmeztetett az LMP. A tiltakozáson beszédet mondott a helyi stand-upos Bruti, valamint a Mikepércsi …
Mekkora a magyar kormány mozgástere, megvan-e még egyáltalán a szabadsága, a szuverenitása, vagy arról van szó, hogy a kínai és német nagytőke diktál?
Az új akkugyár hallatán leginkább a felháborodásukról számoltak be a debreceniek, hiszen megígérték nekik, hogy nem lesz több efféle üzem.
Az LMP biztos abban, hogy a Kúria nekik ad igazat, és lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárakról.
A párt nem érez felelősséget azért, mert tavaly ősszel nem vették fel az eddigi egyetlen átengedett népszavazási kezdeményezés ajánlóíveit. Úgy látják, a debreceni Helyi Választási …
Előbb civilek adták át 12 ezer aláírást tartalmazó petíciójukat Szekeres Antal debreceni főjegyzőnek, majd az LMP tartott tüntetést. A mikepércsi civilek bejelentették, minden népszavazáshoz gyűjtenek …
Az akkuügyben szintén aktivitást mutató Civil Fórum Egyesület és DK nem vesz részt ebben. A Mi Hazánk Mozgalom saját kérdést adott be, a most együttműködő …
Website Designed & Bulit by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved