Országos sajtóvisszhangja lett újságunk, a Debreciner egyik fotójának, ami március 15-én délelőtt készült Debrecen önkormányzatának hivatalos ünnepi megemlékezésén. Pedig az éppen hivatalban lévő itteni orosz …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
Országos sajtóvisszhangja lett újságunk, a Debreciner egyik fotójának, ami március 15-én délelőtt készült Debrecen önkormányzatának hivatalos ünnepi megemlékezésén. Pedig az éppen hivatalban lévő itteni orosz …
Az 1848-as forradalom hivatalos megemlékezésén szinte csak a politikusok, a koszorúzók, a városházi dolgozók, az önkormányzati cégvezetők és az egyéb közreműködők vettek részt. A legnagyobb …
Papp László polgármester korábban felszólalt a bevándorlás ellen, most mégis azt mondja, nincs bajuk a szabályozott bevándorlással. Puskás István alpolgármester 2022 óta mantrázza, hogy Debrecen …
Rezidenciaprogramot indítana és egy nemzetközi könyvdíjat is alapítana az önkormányzat annak érdekében, hogy ezúttal elnyerje az UNESCO Irodalom Városa címet. A pályázatban többek között azt …
A debreceni közgyűlésben nagy egyetértés alakult ki az önkormányzatot sújtó szolidaritási adóval kapcsolatban. A Civil Fórum egy közös tiltakozó nyilatkozat fejében megszavazta volna a városvezetés …
Papp László polgármester előterjesztése szerint folyamatosan csökken a debreceni gyerekek száma, ezért két óvodára már nincs szükség. Az építményadóból származó bevétel majdnem a duplájára nő, …
Papp László szerint a fővárosnak inkább a kormánnyal való megegyezés lett volna az érdeke, és el kellett volna engednie a terület fejlesztését. A debreceni Nagyállomás …
Nagy Sándor szerint Debrecen reális alternatívája lehetne a fővárosnak, mert itt megvan a terület, az infrastruktúra és a vállalkozásbarát önkormányzat is.
A debreceni bevételekből a szegényebbeknek kiosztandó pénz tavalyhoz képest több mint 2 milliárd forinttal nőtt. A hajdú-bihari települések közel harmada szintén befizető.
Hajdú-Bihar megyében jelenleg kilenc települést sorolnak a legsúlyosabb kategóriába. Az akkuipari beruházások szomszédságában fekvő Mikepércs nincs köztük.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved