36 millió forinttal támogatnák a CATL-t építő külföldi vendégmunkások szállásait üzemeltető, mindössze két éve alapított céget.
Nem épült ki kellő időben a hálózat, Debrecen vezetése most közpénzből finanszírozná az akkugyári konténerváros szennyvízszállítását
Május 29-én, csütörtökön ülésezik a debreceni önkormányzat tulajdonosi és gazdaságfejlesztési bizottsága, amely dönteni fog többek között Pacza Gergely városfejlesztési főosztályvezető előterjesztésére arról, hogy adjon-e 36 millió forint úgynevezett „de minimis” (csekély összegű) támogatást a Servicos Hungary Kft. nevű debreceni cégnek, ezzel részben finanszírozva a vállalat által Debrecen déli gazdasági övezetében üzemeltetett és karbantartott konténerváros háztartási szennyvizének begyűjtését.

Fotó: Kántor-Újvári Gerda
A javaslat indokolásából csak annyi derül ki, hogy mivel a területen még nem áll rendelkezésre a szennyvízhálózat, ezért az itt keletkező szennyvizet zárt közműpótló műtárgyban kell gyűjteni, majd a közműszolgáltatótól megrendelni annak elszállítását, ez pedig köbméterenként 2230 forint többletkiadást jelent az érintett cég számára. Arra, hogy ezt a különbözetet mégis miért kellene közpénzből fizetnie az önkormányzatnak, az előterjesztő nem tér ki.
Meglepődtek, hogy még nem csatlakozhatnak a hálózatra
Az előterjesztéshez csatolták a Servicos kérelmét is, amelyben a cég azt írja, hogy az általuk üzemeltetett konténervárosban a CATL-akkumulátorgyár építésén dolgozó külföldi vendégmunkásokat helyezték el. Azt is megemlítik, hogy az építmények kivitelezése közben jöttek rá, hogy a szennyvízátemelőbe történő becsatlakozás csak később történhet meg, és addig tengelyen kell elszállítani a folyamatosan keletkező szennyvizet. „A tengelyen történő szennyvízelszállítás olyan nem kalkulált többletköltséget jelent, amelyet társaságunk áthárítani nem tud” – magyarázzák, miért kérnek 37 millió forint vissza nem térítendő pénzügyi támogatást az önkormányzattól. Mint fentebb írtuk, ettől a városvezetés az előterjesztés alapján egymillióval adna kevesebbet.

Fotó: Polgár Tóth Tamás
A Servicos Hungary Kft. egy viszonylag új cég, 2023-ban alapították, az Igazságügyi Minisztérium honlapján egyelőre csak az első évükről szóló beszámolójuk elérhető, eszerint 2023-at -271 ezer forint adózott eredménnyel zárták, a mérlegfőösszegük mindössze 2,86 millió forint volt.