A hegyre fel túrázást nagyon megkedveltem, mindegy, hogy hová, csak mászhassak…
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A hegyre fel túrázást nagyon megkedveltem, mindegy, hogy hová, csak mászhassak…
Önmagában nem rossz film. Ott folytatódik a történet, ahol az előző abbamarad… De minek?
Vincze Henrietta Debrecenből az Amerikai Egyesült Államokba költözött pár éve, s ott igencsak megtalálta a számítását. Rányílt a szeme a világra, s bár nem minden …
Egy panelházban a hangok számos módon terjedhetnek.
Több mint felüket gyilkolták meg a második világháború alatt – hangzott el az előadásokon.
Korábban Varga Zoltán még arról tájékoztatott, hogy jelen állás szerint nem tudják támogatni a jelöltet. Úgy tűnik, azóta sikeresek voltak a háttértárgyalások.
Az egymással szóba állás, a nézetek ütköztetése, az értelmes párbeszédek kora jött el, ahol a végén csupa olyan megoldás születik, ami jó az embereknek, akikért …
Sokan használják már az okos telefonjaik applikációjaként a lépésszámlálót. Vagy csak szórakozásból, esetleg trendiségből, vagy van, akit komolyan érdekel, mennyit megy aznap.
Vannak, akik a mostani állapotokat szeretnék látni a jövőben is, másoknak a szögletes modernitás a tetszetősebb.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved