A Vita és Virginia két írónő szerelmét mutatja be, amint a két hősnő egymást olvassa. A filmben – ahogy Virginia Woolf szövegeiben is – nem …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A Vita és Virginia két írónő szerelmét mutatja be, amint a két hősnő egymást olvassa. A filmben – ahogy Virginia Woolf szövegeiben is – nem …
Észak-Korea szép ország, de a legrövidebb út ott nem az egyenes. A kurdok kedves emberek, de az Iszlám Állam emberei elrabolták volna. A klímaváltozás hatásait …
Két éve nagy sietséggel tüntette ki az orosz elnököt a Debreceni Egyetem szenátusa, ám a megtisztelő elismerés dokumentumait – ahogy az szokás – személyesen még …
Nem kérnek semmit, a boltos tudja, mit kell adni.
Kész, de hónapok óta zárva. A nyári vakáció közepén a debreceni kölykök csak a kerítésen kívülről figyelhetik a vadiúj üres pályát. VIDEÓ
Ha csak magyar állampolgár és fehér bőrű lennék, akkor is nehéz lenne.
Érvénytelenítené a „rabszolgatörvényt” az önkormányzati cégeknél, visszavenné az iskolákat, ingyenessé tenné rövid időre a belvárosi parkolást a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás választási összefogás programja.
Jelenlegi önkormányzati képviselőinek harmada helyett újakat jelöl az október 13-ai helyhatósági választásra a kormánypárt(szövetség) Debrecenben. A nemek aránya javul némileg, az átlagéletkor továbbra is 40 …
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved