A debreceni Petőfi téri új játszótér egyik játékát napok óta nem lehet használni. Hogy miért, arról nem tájékoztatják az ott lévőket, ahogy arról sem, várhatóan …
BEZÁR
Közösségi média
BEZÁR
A debreceni Petőfi téri új játszótér egyik játékát napok óta nem lehet használni. Hogy miért, arról nem tájékoztatják az ott lévőket, ahogy arról sem, várhatóan …
A Mikepércsi Anyák a Mercedes-Benz csoport igazgatótanácsa elnökének és a Mercedes-Benz vezérigazgatójának, Ola Källeniusnak, a BMW igazgatótanácsa elnökének, Oliver Zipsének és az Audi AG vezérigazgatójának, …
Több olyan szerző könyvét mutatják be, akik az idén nehéz helyzetbe került írótáborhoz kötődnek.
Nyitott szerkesztőségi ülés tart a Debreciner július 13-án, csütörtökön 18 órától. Hívunk, várunk!
Egy középkorú győri házaspár megnyerte a fődíjat. A nyertes szelvény előtt napról napra éltek, mélyszegénységben. A hatalmas vagyonnak köszönhetően ebből sikerült kilábalniuk, azonban a boldogságuk …
Papp László polgármesternek a fejlesztésről Debrecen gazdasági állapota jutott az eszébe.
A Fidesz nem indított polgármesterjelöltet az 1994-es önkormányzati választáson, de 1998-tól kezdve minden egyes alkalommal elnyerte a városvezetői posztot.
Miközben Debrecenben lassan végeznek az óriási akkumulátorgyár cölöpalapozásával, addig a magyarországi akkufeldolgozás kapcsán is történtek fejlemények.
Gyűlöletre nevel minket egy banda, amelyik akár rabszolgának is eladna minket.
Szeretnék továbbtanulni, az egészségügy érdekel például.
Website Designed & Built by Erneszt Etemez | debreciner.hu © 2024- All Rights Reserved
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.