Korábban a koronás árakra beállított taximérők mutatták a fuvar díját. Az új, pengőt mutató eszközöket egy német gyárban állították elő, darabját 480 pengőért.

Debrecenben ekkor csak az úgynevezett „első díjszabást” lehetett felszámítani. Ennek értelmében „minden ezer méter után 70 fillért mutatott a taxi”. A taxikra vonatkozó második díjszabást ekkor még csak Budapesten, éjszakai személyfuvarozásnál használták.
Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat további cikkei itt olvashatók.












