Alexandru Solomon dokumentumfilmjét szeptember 24-én, kedden 18.30 órától vetítik a közösségi térben.
NASS
Arsenie. Csodálatos túlvilág – Visszatér a Baross16-ba a KineDok következő debreceni vetítése
A KineDok Magyarországon már 26 helyszínen van jelen, a helyi szervezők önállóan válogatják össze a saját környezetüket vélhetően érdeklő filmeket az éves katalógusból. Debrecenben kéthetente keddenként voltak és lesznek a vetítések, és bár az utóbbi két vetítés a Turmix teraszára került, jövőhét kedden ismét visszatér a rendezvény a megszokott helyszínre, a Baross16-ba.
Alexandru Solomon az 1990-es évek elején tűnt fel fiatal operatőrként, majd a játékfilmek rendezése mellett dokumentumfilmeket is kezdett készíteni. Az első román filmesek közé tartozott, akik elkötelezték magukat a – kommunizmus ideje alatt kompromittálódott – dokumentumfilmezés mellett; és mára ő az egyik vezető romániai politikai filmkészítő, aki jelen van a nemzetközi dokumentumfilmes színtéren is.
A következő dokumentumfilm (Arsenie. Csodálatos túlvilág), amit szeptember 24-én, este fél hétkor vetítenek, Arsenie Bocátot, a kommunista rezsim által üldözött szerzetest, teológust és misztikust mutatja be, akit bár még nem avattak szentté, sok helyi annak tarja. A rendező az ő útját követve hívők egy csoportjával kitalált zarándoklatra indul, amely szellemes és szórakoztató módon szembesít minket a mai embert kínzó bizonytalanságokkal és félelmekkel.
A filmet korábban a Verzió Filmfesztivál debreceni szekcióján tavaly novemberben láthatták az érdeklődők. Arsenie atya alakja nemcsak a tipikus romániai frusztrációkra, hanem az egész mai világ félelmeire is választ ad: bolygónk kimerülésének veszélye, egy apokaliptikus háború közelgő kitörése, vagy a halálos járványok spektruma. Arsenie mítosza támogatást és megoldásokat kínál a helyieknek ezekre a problémákra.
A KineDok vetítéseire a belépés ingyenes. További információ a Facebook-eseményben érhető el.
NASS – a Debreciner ajánlórovata.