Juhász Henrietta

Apránként csenem a lakásba a karácsonyt.

Lehet, hogy házunknak egy ideig még várnia kell, míg lakói meghozzák életük sorsfordító döntéseit.

Hárman vagyunk lánytestvérek, s elég nagy korkülönbségekkel születtünk a világra. Azt meg talán mondanom sem kell, mert maguktól is kitalálják: én vagyok a legkisebb.

Fényesen csillog milliónyi élet, messziről nem látszik a nyomorúság.

Amikor megkérdezik, hogy hol keresünk házat, először csak elmosolyodunk, aztán kedvesen megjegyezzük – némi túlzással: mindenhol.

Úgy nőtt velem a kék, kötött mellény, mintha a testrészem lenne.

Érzem, hogy ebben a kis faházban van elrejtve az élet értelme.

Egy vidéki szív mindig visszahúz.

Csak a csönd marad, de szétfeszít legbelül.

A magyarok számára vonzó ez a geometriai alakzat, volt, aki addig forgatta, míg valami világra szólót nem alkotott belőle. És van, ami a világhírnévig ugyan …