Először mindenki azt gondolja, hogy a munkahelyünk közelében található települések között keresgélünk, míg el nem áruljuk nekik: azokon a településeken mi biztosan nem tudnánk megfizetni egyetlen ingatlant sem. Hogy miből gondoljuk? Több évnyi böngészéssel, sok-sok telefonhívással és több tucat házlátogatással legalább annyit elértünk, hogy már vannak tapasztalataink. Jártunk a szép, preferált helyeken is, de ott a mi keretünkért csak bontandó házat adtak, esetleg telket – persze igen szép kilátással, nyugodt környéken – hat-hét millióért. Így hát tágítottuk a kört, és jártunk már minden irányban, legalábbis szűkebb hazánkban: északtól délig, keletről nyugatra.

Nem egyszer hallottuk az elmúlt időszakban, hogy lejjebb kellene adnunk az igényeinkből. Mikor ezt meghalljuk, újra elmosolyodunk, s aztán eláruljuk álláspontunkat: úgy érezzük, igazán nincsenek nagy elvárásaink, csak annyit szeretnénk, hogy legalább húsz évig, míg törlesztjük nagy kínnal, keservvel, ne kelljen azon aggódnunk, hogy ránk dől-e az egész egy nagyobb vihar után.

Tudjuk már azt is, hogy az emberek többsége mely településeket tartja itt helyben élhetőnek, és melyektől viszolyog különféle okokból. Ha az utóbb említett helyek valamelyikén találunk rá egy-egy, a képek alapján szépnek, komfortosnak tűnő kisházra, sajnos már úgy érkezünk hozzá, hogy csak a hibákat keressük mindenütt, melyekre már jó előre felhívták a figyelmünket.

Mennyi pénzt sikerült eddig gyűjtenünk? A szülők tudnak-e segíteni? Jönnek az újabb kérdések, amikre az a szerény felelet, hogy egy keveset, de annyit, amennyire egy házhoz lenne szükség manapság, semmiképp. Néha úgy érezzük, hogy amit a látókörünk eddig megengedett, azt már láttuk, arra már rákérdeztük, azt már felmértük és behatároltuk.

Gondolhatják, hogy akkor valószínűleg azért nincs még mindig házunk, mert nem is akarjuk igazán, mert nem keressük eléggé, vagy nem megfelelőek a módszereink. Lehet, hogy igazuk van. Mondják, hogy csak a gyenge ember fog mindent a sorsra, mégis, tán valóban valami egészen másról kell, hogy szóljon az életünk – most legalábbis. Nem kizárt az sem, hogy nem a megfelelő helyen keressük, de még az sem, hogy valójában nem is ez után kellene kutatnunk. Vagy tán épp az út a lényeg, ahogy a bölcsek tartják.

El kellene engedni ezt a keresgélést egy kis időre – mondják sokan, s bárcsak ilyen könnyű lenne elmozdítani a célokat az élet bonyolult koordináta-rendszerében. Jóllehet a teóriáink tele vannak hibával, pontokkal, melyeket egy jó matematikus már összekötött és megoldott volna. De míg nem találjuk meg a kulcsot, addig lerakunk még néhány pontot térképen, no meg abban a bizonyos koordinátarendszerben, és keressük tovább mások igazságában a sajátunkat.

(folytatása következik)